Sport
Kapás Boglárka (kapás boglárka)

Kapás pazarul úszott a vb-n

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

sportújságíró. 2013. 07. 28. 19:37

A barcelonai világbajnokságon Kapás Boglárka nagyszerű versenyzéssel ötödik lett. Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka is döntőbe jutott.

Vasárnap elkezdődött az úszóprogram a barcelonai vizes világbajnokságon.Az egyetlen magyar döntős Kapás Boglárka volt. Fiatal úszónk egyéni csúccsal bejutott a fináléba. Ott pedig két olimpiai bajnokot megelőzve a remek ötödik helyet szerezte meg. A győztes az amerikai Katie Ledecky lett.

“Szerintem elég jó ez a világbajnoki ötödik hely, még ha az időmmel most elmaradtam is a délelőtti országos csúcsomtól, amit pedig tovább akartam itt, a döntőben javítani – mondta a finálét követően. – Talán előbb is elkezdhettem volna a hajrát, de nem láttam a többieket, csak a közvetlenül mellettem úszóra figyelhettem, őt viszont meg is előztem a célban. A 400-on túlvagyok, jöhet holnaptól az 1500, végül pedig az igazi számom, a 800 gyors péntektől; remélem, ezeken a távokon is igazolom a fejlődésemet.”

A 200 méteres vegyesúszás elődöntőjében Jakabos Zsuzsannáért és Hosszú Katinkáért szurkolhattunk. A két magyar külön futamban indult, de ez sem volt probléma. Hosszú a legjobb idővel kvalifikálta magát az elődöntőbe, majd ott is nyert,így bejutott a hétfői fináléba. Jakabos harmadik lett futamában. A második elődöntő erősebb volt, de így is sikerült döntőbe kerülnie.

“Az biztató, hogy egy nap kétszer is ilyen jó időt mentem, vagyis a 2:08-at biztosan tudom – mondta Hosszú Katinka. – Viszont nyilván a kínai is tartalékolt, s nem tudni, mennyit. Igaz, én sem hajtottam meg annyira a végét. Maga az úszásom nekem nem tetszett, mindent elrontottam technikailag, amit csak lehetett, a rajtot, a fordulókat. A döntőben ezt nem engedhetem meg magamnak…”

Jakabos az első elődöntős futamban úszott, amelyben a harmadik helyen végzett 2:11.21-gyel, a délelőtti 2:12.31-en jelentősen faragva.

“Ez bizony kicsit nehezebb volt, mint reggel, kiúsztam magam… A futambeli harmadik helynek, s még inkább annak, hogy bejutottam a döntőbe, viszont nagyon örülök” – összegzett Jakabos.

Eredmény-Vizes világbajnokság, úszás

400 méteres női gyorsúszás döntő

1. Katie Ledecky (amerikai) 3:59.82 perc

2. Melanie Costa Schmid (spanyol) 4:02.54 perc

3. Lauren Boyle (új-zélandi) 4:03.89 perc

5. Kapás Boglárka (magyar) 4:05.90 perc

200 méteres női vegyesúszás elődöntő

Első futam

1. Hosszú Katinka (magyar) 2:08.59 perc

2. Alicia Coutts (ausztrál) 2:10.06 perc

3. Sophie Allen (brit) 2:10.23 perc

Második futam

1. Ye Shiwen (kínai) 2:09.12 perc

2. Mirela Belmonte Garcia (spanyol) 2:10.66 perc

3. Jakabos Zsuzsanna (magyar) 2:11.21 perc

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.