Sport

A csúcson hagyja abba a magyar sportoló

búvárúszás (búvárúszás, )
búvárúszás (búvárúszás, )

Székely Lilla, magyar búvárúszó aranyérmet nyert Caliban, a 100 méteres női felszíni uszonyos kategóriában.


Székely Lilla utolsó versenyén aranyérmes lett
Fotó: MOB

A kolumbiai Világjátékok második napja után már egy arannyal és egy ezüstéremmel büszkélkedhet a magyar csapat. Székely Lilla úgy utazott ki a játékokra, hogy ez lesz az utolsó versenye. A klasszis 2005-ben és 2009-ben is ott volt a nem olimpiai sportágak világversenyén.

„Fantasztikus, és még számomra is hihetetlen az egész. Ez volt az utolsó versenyem, azt hiszem, hogy a csúcson hagyom abban a versenysportot. Sokszor bosszankodtam az elmúlt években, hogy nem sikerült kihoznom azt az eredményt magamból, amire képes vagyok. Külön köszönet dr. Lénárt Ágota sportpszichológusnak, aki sokat segített a felkészülésben” – nyilatkozta az újdonsült Világjátékok-győztes.

Székely és edzője Juhos Gergely, a magyar csapatot megelőzve elsőként érkeztek ki Caliba, így több napot már a helyszínen edzett. A magyar Európa-bajnok a Világjátékok előtt úgy nyilatkozott, hogy igyekszik a legjobb idejét megúszni, és ha minden jól megy, akkor meglehet a dobogó. Nos, meglett: tiszteletére eljátszották a magyar himnuszt.

Kanyó Dénes érem nélkül fejezte be a Világjátékokat, miután a 400 után a 200 méteres felszíni úszást is negyedikként zárta.

Vass Dóra buzogánnyal a 13. helyen végzett. A mezőny egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázója egyik legproblémásabb versenyén van túl: „Sok nehézség volt az rg-vel ezen a Világjátékokon. A csarnok alkalmatlansága miatt a szalaggyakorlatainkat be sem mutathattuk. Jó, hogy vége, készülök a világbajnokságra” – mondta a sportolónő..

Az uszonyosok és az rg-sek után a szumósok számára is befejeződtek a versenyek. A súlycsoportjában ezüstérmet szerző Kalmár István sérülése miatt nem indult az open kategóriában. A nőknél Makai Erika akárcsak a nehézsúlyban, a nyílt mezőnyben is az előkelő ötödik helyen végzett, míg Forgó Fruzsina (65 kg) és Kálló Gyöngyi (nehézsúly) az első körben befejezte a küzdelmeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik