Sport

Másfél évre eltiltották a szerb teniszezőt

Viktor Troicki (viktor troicki, )
Viktor Troicki (viktor troicki, )

A szerb Viktor Troicki elkövetett egy nagy hibát: megtagadta, hogy vért adjon egy doppingvizsgálaton.

Napjainkban már az is doppingvétségnek minősül, ha egy sportoló nem tud vagy nem akar mintát szolgáltatni az ellenőröknek. Ez történt a 27 esztendős szerb teniszezővel is, akit egy áprilisi eset miatt most 18 hónapra eltiltott a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF).

Történt, hogy a korábban a világranglista 12. helyén jegyzett Viktor Troicki kikapott a Monte Carlo Masters első körében a finn Jarkko Nieminentől. Ezt követően doppingvizsgálatra kellett mennie, ahol vizeletmintát tudott adni, ám azt mondta, nincs jól, így vért nem adott.

Az ITF ugyanakkor ezt nem fogadta el indoklásként, mondván, az ellenőr erre nem tudott garanciát benyújtani, Troicki így vétett a tenisz doppingkódexe ellen. Enyhítő körülményként fogták fel, hogy a játékos stresszhatás alatt volt, ezért nem kétéves az eltiltása, hat hónapot „lecsíptek” belőle.

Troicki, Szerbia harmadik számú férfiteniszezője így 2014. január 24-ig nem versenyezhet. A Monte Carlo óta megszerzett világranglista pontjait és pénznyereményeit elvették tőle.

A 27 esztendős sportoló karrierje során egyetlen ATP-tornát nyert mindössze, három esztendővel ezelőtt Moszkvában diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik