gyárfás tamás (gyárfás tamás, vizes vb 2013, )
Sport sport

Gyárfás Tamás már a FINA alelnöke

A Magyar Úszó Szövetség elnökét egyhangú szavazással a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökévé választották pénteken a 203 tagországot felvonultató szervezet barcelonai kongresszusán.

A hazai szövetség tájékoztatása alapján a nemzetközi úszóéletben ennél tekintélyesebb pozíciót még senki sem töltött be a magyar sportdiplomaták közül.

Gyárfás Tamás húsz éve a Magyar Úszó Szövetség elnöke, az európai szövetségben (LEN) négy évig volt alelnök, majd tavaly szeptemberben a LEN gazdasági vezetőjévé választották.

„A szavazás eredménye a magyar vizes sportágak eddigi nagyszerű teljesítményének köszönhető; szeretném megőrizni a pozíciót, tehát bízom abban, hogy a versenyzők Barcelonában is a szokott szinten helytállnak” – mondta az újonnan megválasztott FINA-alelnök.

Egy hete Magyarország elnyerte a 2021-es vizes világbajnokság, valamint a 2017-es junior úszó-vb rendezési jogát.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.