Sport

Bombaigazolás a címvédőnél

Ladányi Balázs (ladányi balázs, )
Ladányi Balázs (ladányi balázs, )

A Dab.Docler jégkorongcsapata leszerződtette a klub korábbi sikerkovácsát, Ladányi Balázst.

Ez a nyár a nagy bejelentésekről szól Dunaújvárosban. Érkezett már tehetséges lett kapus, jött AHL-t és KHL-t is megjárt orosz center, így tulajdonképpen a szurkolók már ezt megelőzően elégedettek lehettek a MOL Liga bajnokának holtszezonjával. Azonban csütörtökön este érkezett az újabb “bombahír”: Ladányi Balázs, a népszerű Godó visszatér korábbi sikerei színhelyére.


Ladányi Balázs vissaztért Dunaújvárosba
Fotó: MTI

A magyar jégkorongsport egyik megkerülhetetlen alakja már 1994-ben bemutatkozott az Acélbikák felnőttcsapatában és 11 éven át erősítette a Fejér megyei együttest, amellyel négyszer is bajnok lett. Onnan Újpestre vezetett az útja, majd a korábbi ősi rivális Fehérvárhoz szerződött, melynek színeiben 199 EBEL-mérkőzésen 205 pontot szorgoskodott össze.

A koronázó városból nagy meglepetésre szezon közben távozott, az olasz HC Bolzano együttesében fejezte be az idényt. Nyáron pedig visszatért Dunaújvárosba, ahol a vezetőség egyértelműen azt várja a 37 esztendős, több mint százszoros válogatott hokistól, hogy a MOL Ligában is a Kontinentális Kupában is babérokra törő együttes vezéregyénisége legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik