Sport

Szívszorító: ezrek énekeltek a haldokló focidrukkernek

A holland Rooie Mack három nappal a halála előtt még láthatta kedvenceit, a Feyenoord labdarúgóit.

Hollandiában, a Feyenoord labdarúgócsapatánál bevett szokás, hogy a drukkerek ezrével vonulnak ki a stadionba a csapat első edzésére. Idén, a június végi első tréningen sem volt ez másképp, ám ezúttal nem a rotterdami labdarúgócsapat játékosai, hanem egy szurkoló került a középpontba.

Az 54 esztendős Rooie Mack rákbetegsége már a végső stádiumában volt, napjai voltak csak hátra, amikor az volt az utolsó kívánsága, hogy kedvenc együttesét, a Feyenoordot szeretné még egyszer látni. A klub természetesen teljesítette a drukker akaratát, aki így barátaival a pálya széléről nézhette végig a Feyenoord edzését.

Hatezren látogattak ki a tréningre, a jelenlévők pedig elkezdték Rooie Mack nevét skandálni, majd egy óriási transzparenst feszítettek ki, melyen ő volt látható. A meghatódott Mack, akit barátai hordágyon toltak be a pálya szélére, utolsó erejéből talpra állt, előbb a játékosokhoz ment, majd az ő nevét éneklő tömeghez. A szurkolóhad ekkor rázendített a “You’ll Newer Walk Alone” c. dalra, melyet a többi közt a Liverpool szimpatizánsai szoktak skandálni.

Rooie Mack három nappal később elhunyt.

Videó – Rooie Mack utolsó stadionlátogatása:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik