Sport

Ilyen is ritkán történik Federerrel

roger federer (roger federer, )
roger federer (roger federer, )

A svájci teniszező szinte a világ összes nagy teniszversenyén rajthoz állt már. Brisbane-ben még soha. Eddig.

Ritka pillanat egy 16 éves nemzetközi karrierben. Roger Federer 16 éves kora óta, azaz 1997-től játszik nemzetközi versenyeken, így szinte az összes olyan teniszpályán megfordult már, ahol valamirevaló versenyt rendeznek. Mégis, most talált egy fehér pontot a térképen, amit úgy látszik, szeretne eltüntetni.

Bejelentette, a 2014-es esztendő elején pályafutása során először indul majd a brisbane-i tenisztornán. A 31 éves, 17-szeres Grand Slam-győztes klasszisnak eddig rendre Kooyongban vagy Dohában volt az idénybeli első megméretése, és ott „melegített” a melbourne-i GS-tornára, amelyet négyszer (2004, 2006, 2007, 2010) tudott megnyerni.

„Mindig is reméltem, hogy el tudok jutni Brisbane-be. Nem csak az Australian Open miatt teszem, hanem azért, hogy megnyerjem a felvezető viadalt” – mondta a világranglistán jelenleg ötödik Federer. Brisbane-ben 2009 óta rendeznek 1000-es tornát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik