Sport

Megkezdte a felkészülést a BL-győztes ETO

A másfél hónapos pihenőt követően megkezdődik a kemény felkészülés a szeptemberben induló magyar bajnoki, és az októberben induló BL-szezonra.

Jó színben érkeztek vissza nyári pihenőjükről a Győri Audi ETO játékosai. Mindenki igyekezett kihasználni a hathetes vakációt, hogy fizikailag és szellemileg is feltöltődjön a következő szezonra. A legtöbben tengerparti pihenést választottak, Herr Orsi például Horvátországban, Zadarban nyaralt, a képen a vízi orgonával látható.

Mielőtt a Nagy László kézilabda táborba érkezett szakmai segítségre, Hornyák Dóra a horvát Pag szigetén töltődött fel.

Kovacsics Anikó többek között tehetséges kézilabdás öccsének szurkolt, aki a junior válogatottban jeleskedik. Orbán Adrienn fesztiválozott a nyáron, a Volt fesztiválon a Tankcsapdát csípte el egy közös fotóra. Eduarda Amorim nyara az esküvőjéről és nászútjáról szólt, csodálatos élményekkel tért haza a görög és a Maldív szigetekről.

A csapatra az elkövetkező hetekben első sorban komoly fizikai alapozások várnak, erre építi fel a labdás és taktikai edzéseket Ambros Martín. A vezetőedző maximalizmusa és elszántsága egy jottányit sem csökkent a BL-győzelmet követően, idén is alaposan megtervezte a BL-címvédő felkészülését. Nyári pihenése során Lanzarote szigetén is a csapat edzőtáborát szervezte, itt tartja majd egyhetes külföldi felkészülését az ETO. A nyári felkészülés menete:

július 18-22:       fizikai állapotfelmérés, majd alapozó edzések
július 22-29:    párhuzamos felkészülés a norvég válogatott győri edzéseivel, közben norvég média nyilvános edzés (időpont véglegesítés alatt)
július 27. 17 óra:    Győri Audi ETO-Norvégia felkészülési mérkőzés, Magvassy Csarnok 
július 29-augusztus 5:    edzőtábor Lanzarotén
augusztus 10:        felkészülési mérkőzés Siófok csapatával, Siófokon
augusztus 14:        felkészülési mérkőzés Veszprém csapatával, Veszprémben
augusztus 16/17:    felkészülési mérkőzés  Érd csapatával, Érden
augusztus 23-25:    PwC Handball Fiesta felkészülési torna, Magvassy Csarnok

Interjú Ambros Martínnal a felkészülésről:

Mindenekelőtt egy személyes kérdés: hogy telt a nyarad, sikerült feltöltődnöd ez után a kőkemény szezon után?

Teljes mértékben, igyekeztem minél hatékonyabban kihasználni a bő egy hónapot a pihenésre a családdal. Jó érzés volt egy ilyen szezon után visszavonulni, most pedig, visszatérve az egész csapaton totális boldogságot látok, mindannyian tele vagyunk energiával, készen a startra.

A pihenőidőre adtál a lányoknak privát edzéstervet?

Igen, de az első három hétre teljes pihenést kértem tőlük, erre a szervezetnek nagy szüksége van egy ilyen megterhelő szezon után. Sőt, sokaknak tavaly egyáltalán nem volt nyara az olimpia miatt. Ezt követően pedig kaptak egy felkészülési tervet, amelyet saját maguknak kellett elvégezni. Ennek célja az volt, hogy a terhelést fokozatosan kapják meg, megelőzve ezzel a sérüléseket.

Mit vársz a mai fizikai felméréstől? Érzésed szerint jobb állapotban lesznek a lányok, mint tavaly a felkészülés előtt?

A mai felmérés eredményeiről holnap konzultálunk a csapatorvosokkal, de az első benyomásaim alapján jobb fizikai állapotra számítok a tavalyihoz képest.

Hogyan építetted fel a nyári felkészülési rendet? Nagyon kemény edzéseket tervezel az elkövetkező hetekre?

Ezen a héten egyelőre ráhangoló edzések lesznek, a fokozatosság elvét betartva, illetve az összekovácsolódás, egymásra hangolódás lesz a fő cél. Jövő héten már keményítünk 2-3 napra, és az első tapasztalatok is meghatározzák majd, hogy a hátralévő egy hónap hogyan alakul. Fontos szempont, hogy a bajnokságot várhatóan egy nagyon erős meccsel kezdjük el a Fradival, és azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ez a szezon is júniusig tart, tehát az erőnket addig kell beosztanunk, és a csúcsformánkat most is tavaszra kell elérnünk.

A norvégokkal hogyan telik majd a közös hét?

Mivel a két csapat létszám miatt nem tud közös edzéseket tartani, ezért első sorban rendszeres szakmai konzultációkat tartunk a norvég stábbal. Egyeztetjük a módszereket, átadjuk egymásnak a tanulságokat. Illetve ennek leghatékonyabb módja, hogy egymás csapatait is edzeni fogjuk. 27-én pedig egy edzőmeccset is játszunk velük.

Mi a Lanzarote-i edzőtábor programja?

Az edzőtábort egy fantasztikus sportcentrumban tartjuk, amely minden szempontból megfelel a felkészülésnek. Egyaránt lesznek fizikai és labdás edzések, és persze ez az egy hét a csapatépítés szempontjából is hatékony lesz, időnk lesz újra összekovácsolódni, és az új játékosoknak beépülni.

A játékosok nagy része változatlan tavalyhoz képest. Könnyebb lesz emiatt az idei csapat felépítése?

Egyrészt ezért is, de leginkább amiatt, mert a csapat nagy része engem is jól ismer már, illetve a módszereimet is. Bejáródott a köztünk lévő kommunikáció, jobban értjük egymást, és ebbe a két új játékosnak könnyű lesz beépülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik