Sport

Tehetséges kapus a címvédőnél

Janis Kalnins személyében lett kapust igazolt a Dab.Docler jégkorongcsapata.

Régebben még csak találomra igazoltak a magyar hokicsapatok idegenlégiósokat, aztán vagy beváltak, vagy nem. A MOL Ligában ugyanakkor korlátozzák a külföldi hokisok számát, méghozzá öt főben, így a szakmai stáboknak nagyon meg kell fontolniuk, ki mellett teszik le a voksukat.

A sorozat címvédője, a Dab.Docler kedden jelentette be, hogy megegyezett a 22 éves lett hálóőrrel, Janis Kalninsszal. Elsőre talán nem kapnánk fel a fejünket ettől az átigazolástól, ám ha hozzávesszük, hogy 178 centiméteres hálóőrt 2011-ben hazája bajnokságában a posztján a legjobbnak választották, és ebből a szintből azóta sem nagyon engedett, akkor mindjárt más a leányzó fekvése.

Kalnins az előző idényben 29 meccset kapott a Metalurgs Liepajában, és ugyan 2,78-as volt a kapott gólátlaga, közel 92 százalékkal védett, ami egész jónak mondható.

A Dab.Docler honlapján megjelent cikk tanúsága szerint a fiatal kapus feladata elsősorban az lesz, hogy emelje az edzések színvonalát, emellett „betonbiztos” tartást adjon a juniorcsapatnak. A vezetők még abban is bíznak, hogy érkezésével a felnőtt csapatnál is versenyhelyzet alakul ki a kapusposzton. Ha pedig Peter Sevela még az eddigieknél is jobb produkcióval rukkol elő a konkurencia hatására, akkor valóban ki lehet jelenteni, hogy profitálnak az igazolásból az Acélbikák.

Kalnins egyébként többszörös korosztályos válogatott: U18-ban és U20-ban divízió I-es világbajnok, az utóbbi korosztályban pedig az A csoportos vb-n is védett már. Idén bekerült a felnőttek közt is a bő keretbe, ám végül nem utazott el a svéd–finn közös rendezésű tornára.

A kapus pályafutása során először áll idegenlégiósnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik