Sport

Kialakult a WSOP főversenyének fináléja

A világ leghíresebb pókertornáján, a World Series of Poker főversenyén összeült a kilencfős döntő, mely JC Tran vezetésével rajtolhat majd el novemberben.

A hetedik és egyben utolsó játéknapot rendezték a WSOP tízezer dolláros főversenyén, melyen a 27 fős mezőny kilenc játékosra csökkent, ami azt jelentette, hogy kialakult a döntő asztal – írja a Poker.hu.

Német zsugás, mégpedig Anton Morgenstern állt az élen a World Series of Poker Main Eventjének hetedik napján. Rajta kívül még 26 játékos reménykedhetett abban, hogy bejut a döntőbe.

A nemzetközi sztárok közül a finálé előtt búcsúzott a tavalyi 9. helyezett Steve Gee, az amerikai–ukrán profi, Yevgeniy Timoshenko, az olaszok büszkesége, Sergio Castelluccio, a spanyol 2001-es világbajnok, Carlos Mortensen és az amerikai veterán, Rep Porter is.

Szintén búcsúzni kényszerült Morgenstern, akinek pechesen alakult a napja, az első helyről pillanatok alatt az utolsóra csúszott vissza, és nem sokkal később ki is esett.

A hivatalos kilencfős döntő asztal, azaz a November Nine az amerikai–vietnami kétszeres WSOP-bajnok, JC Tran vezetésével alakult ki, aki 38 millió zsetonnal vághat majd neki a novemberi finálénak (innen ered egyébként az elnevezés is).

Ellenfelei közt mindenképpen meg kell említeni az egyszeres WSOP-karkötős izraeli Amir Lehavotot, illetve az amerikai David Benefieldet, aki egy rendkívül fiatal, de visszavonult kártyás, aki egyetemi tanulmányai miatt fejezte be a játékot.

Most mindannyian a hatalmas pénz küszöbén állnak, ugyanis a bajnok 8,3 millió dollárt nyer majd, míg az utolsó, a kilencedik helyen kieső játékos is 733 ezer dollárral lesz gazdagabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik