Sport
Gyárfás Tamás és Orbán Viktor (gyárfás tamás, orbán viktor, cornel marculescu)

Egy úszó vb-t már megnyertünk!

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2013. 07. 16. 13:52

Budapest rendezi a 2017-es junior úszó-világbajnokságot a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának keddi döntése alapján.

Gyárfás Tamás, a magyar szövetség (MÚSZ) elnöke – aki egyben a vezetőtestület tagja – arról is tájékoztatta kedden az MTI-t, hogy a 2015-ös junior vb-nek Szingapúr lesz a házigazdája.

Nos, ezt tehát már megnyertük. Hogy ez amolyan „konc” lesz-e („adjunk nekik valamit, ha már pályáztak a felnőtt vb-re”), vagy netán a FINA próbaversenynek képzeli a 2021-es budapesti világbajnokságot megelőzően, az jülius 19-én, pénteken dől el.

A Barcelonában ülésező vezérkar ugyanis a terveknek megfelelően pénteken dönt arról, hogy ki rendezheti a 2019-es és 2021-es felnőtt úszó-, vízilabda, nyíltvízi-, műugró-, toronyugró- és műúszó-világbajnokságot.

Budapest a 2021-es eseményre kandidál. Japán és Kína visszalépése után Magyarország mellett a Koreai Köztársaság, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán maradt versenyben. Gyárfás szerint 2019-ben a dél-koreaiak, 2021-ben pedig a magyarok lesznek a rendezők.

A MÚSZ elnöke úgy látja, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán számára az lenne a legkedvezőbb, ha a másik két pályázó erejének ismeretében szintén visszalépne.

Gyárfás Tamás a múlt héten úgy nyilatkozott: lemond a MÚSZ elnöki posztjáról, ha a magyar főváros nem nyeri el a rendezés jogát. Akkor utalt arra is, hogy a FINA elnöke, Julio Cesar Maglione budapesti látogatásakor jelezte, ha a magyar főváros 2017-ben a junior világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.