Sport

Bemutatták a magyar Universiade-pályázatot

universiade (universiade, )
universiade (universiade, )

Pénteken, az idei Universiadénak otthont adó Kazanyban mutatták be a Hajós Alfréd Tervet.

Idén, áprilisban Magyarország hivatalosan is jelezte rendezési szándékát a 2019-es Universiadéra. Akkor a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkárságával egyeztetve átutalta a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) számlájára a pályázat díját.

Pénteken, Kazanyban, az Universiade központi épületében a MEFS bemutatta a Hajós Alfréd Tervet és annak keretében Magyarországot, mint lehetséges Universiade helyszínt. Egyeztetett a magyar fejlesztési tervekről és prezentálta a 2019-es Universiade pályázat lehetőségeit.

A MEFS standjánál jelen volt, többek között, Nagy Péter Universiade-címvédő súlyemelő, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója; Barka Emese, a Semmelweis Egyetem hallgatója, kétszeres Eb-bronzérmes birkózó; Sleisz Gabriella, a Szent István Egyetem hallgatója, Universiade bronzérmes birkózó, valamint Soós Viktória ritmikus gimnasztikázó, a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója. A standon az érdeklődő nemzetközi és helyi delegációk, valamint FISU munkatársak megtekintették az 1935-ös hazai rendezésű főiskolás világjátékokról és a 1965-ös budapesti Universiadéról készült plakátokat, fotókat.

A 2019-es pályázat leadási határideje szeptember 14. A helyszínről november 9-én döntenek Lausanne-ban, a FISU végrehajtó bizottságának ülésén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik