Sport

Elhallgatott információk Erőss Zsolt utolsó lépéseiről

eross-zsolt(2)(960x640).jpg (erőss zsolt)
eross-zsolt(2)(960x640).jpg (erőss zsolt)

A szerencsétlenül végződött Kancsendzönga-expedíció két magyar hegymászójáról új információk láttak napvilágot.

Még mindig nem tisztázódott, milyen körülmények között vesztette életét Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászó, miután meghódították a Himalája egyik legmagasabb pontját, a Kancsendzöngát.

Eddig csupán Kollár Lajostól, a Magyarok a világ nyolcezresein sorozat szóvivőjétől hallhattunk információkat, találgatásokat, most viszont az arcok.cafeblog.hu oldal közölt egy interjút, amely a Kiss Péter emlékére létrejött oldalon is olvasható.

A beszélgetés Mario Vielmóval készült, azzal a vicenzai hegymászóval, aki a magyarokkal szinte egy időben ért fel a csúcsra. Az olasz sportoló elmondta az interjúban, hogy a Kancsendzönga csúcsán körülbelül egy órát tölthettek el, de az időjárási körülmények egy idő után rosszabbra fordultak, így igyekezni kellett vissza, az alaptáborba.

Vielmo szerint a magyarok nyugodtak voltak a hegyen, de Erőss egy alkalommal hosszasan meredt a távolba, és azt a pillanatot nem tudta mire vélni. Történt viszont még valami a csúcson, idézzük:

“Az történt, hogy Zsolt ott a csúcson odalépett hozzám, és odaadott egy usb pendrive-ot. Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy miért teszi, de gondoltam, rendben van, és zsebre tettem. Amikor odaadta, talán mondott is valamit, de azt már végképp nem értettem a felerősödő szélben. Először furcsállottam ezt az egész helyzetet. Aztán viszont arra koncentráltam, hogy megkezdjem mielőbb az ereszkedést.

A négyes táborban, szétesett állapotom közepette is, újra eszembe jutott ez a pillanat. Amikor később leértem az alaptáborba és értesültem arról, hogy baj van, oda is adtam ezt a pendrive-ot Lajosnak anélkül, hogy megnéztem volna, mi volt rajta. Nem igazán értettem, hogy Zsolt a csúcson miért nekem adta oda. És hogy egyáltalán mi volt ezzel a célja…” – így az olasz hegymászó.

A lefelé úton is tapasztalt furcsaságokat az olasz mászó, a két magyar ereszkedésével kapcsolatban is elmondta a véleményét.

További részletek és a teljes interjú az arcok.caféblog.hu oldalon.

Furcsa mellékszálak

Egy másik hegymászó, Oscar Cádiah is elmondta véleményét Erőss Zsolt és Kiss Péter haláláról. Az Over magazin fordításából az Index idéz.

Szerinte a két magyar rendkívül alulöltözött volt a 8000-es magassághoz képest. Szerinte Erőss túlságosan sok fotót készített a csúcson a zászlókkal. Ő is azt mondja, amit Mario Vielmo, miszerint ők utoljára a csúcson látták a két magyart. Ez ellentmond annak, amit Kollár Lajos mondott korábban.

Az expedícióvezető ugyanis korábban azt mondta, lefelé menet észlelte az olasz és a spanyol hegymászó, hogy Kiss Péter visszafelé igyekszik. További ellentmondások itt.

Kollár Lajos reagált egyébként a fejleményekre: a pendrive valóban nála van, az “Üzenet a csúcsról” program van rajta, és szerinte Erőss Zsolt elszórhatta azt valahol az úton.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik