Sport

Hatalmas meccset nyert Djokovic del Potro ellen

novak djokovic (novak djokovic, )
novak djokovic (novak djokovic, )

Az angol nyílt teniszbajnokságon óriási meccset vívott a világelső az argentinnal.

Nincs már versenyben (sőt, az első körben kiesett) Rafael Nadal, nincs már ott a pályán Roger Federer, ott van viszont az elődöntőben Andy Murray és Novak Djokovic.

Elkerülték egymást a négy között, Djokovicnak pénteken Juan Martin del Potro jutott ellenfélül, Murray majd Jerzy Janowiczcal találkozik.

Az argentin a 8. helyen lett kiemelve, sorrendben Ramost, Levine-t, Zemlját, Seppit és Ferrert búcsúztatta. Sikerült már korábban is nagy meccset játszania Novak Djokoviccsal, most is ez történt. Mindketten szettveszteség nélkül jutottak el a négy közé.


Novak Djokovic
Fotó: AFP

Az első szettet 7-5-re nyerte a világelső, de a másodikban már a dél-amerikai volt jobb, 6-4 arányban. Öldöklő csata a harmadik szettben, de 7-2-es rövidítéssel 7-6-tal a szerb húzta be a játszmát. Nem adta fel del Potro, 7-6-ra nyerte a negyedik szettet (8-6 a rövidítésben, két meccslabdát hárítva!), így következhetett az ötödik is.

A mindent eldöntő szettben 4-3-nál Djokovic elvette del Potro adogatását, így a meccs megnyeréséért adogathatott. Az utolsó pont is kiélezett volt, de végül csak behúzta a szerb, készülhet a döntőre (a 11. Grand Slam-fináléjára) a 4 óra 42 perces meccs végén.

Eredmény – Wimbledoni Teniszbajnokság, férfi egyes elődöntő:

Djokovic (szerb, 1.) – Del Potro (argentin, 8.) 7-5, 4-6, 7-6, 6-7, 6-3

Videó – rövid összefoglaló:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik