Sport

Budapesten javítanának a magyarok

Babos Tímea (babos tímea, )
Babos Tímea (babos tímea, )

Négy magyar kapott helyet egyesben a főtáblán a hétfőn rajtoló, 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztornán.

 

Babos alanyi jogon főtáblás
Fotó: MTI

A Római Teniszakadémián 19. alkalommal sorra kerülő verseny sajtótájékoztatóján Márky Jenő tornaigazgató elmondta, helyreállították a júniusi árvíz okozta károkat, és pénteken már 19 játékos készül Budapesten a jövő heti megméretésre. A világranglistán 103. Babos Tímea alanyi jogon, míg Jani Réka Luca (333.), Bukta Ágnes (435.) és Lukács Vanda (721.) szabadkártyával indul.

„A befolyó pénzt az árvízkárosult gyerekek javára ajánljuk fel” – jelentette be a főszervező.

Babos Tímea kifejtette, az utóbbi hetek nem úgy sikerültek a számára, ahogy szerette volna, a wimbledoni első fordulós búcsúja óta Magyarországon töltődik fel, és a budapesti verseny után is legalább két hetet pihen.

„Tavaly nagy nyomás nehezedett rám itthon, mert egy tornagyőzelem után voltam, de idén inkább erőt adnak az elvárások, teljes erővel edzek, és szeretném jól érezni magam a pályán” – mondta az első számú magyar teniszező.

Párosban csak nyolc duó alkotja a főtáblát, ebből kettő biztosan magyar lesz. Babos Tímea a szerdán visszalépett Marosi Katalin helyett a lengyel Alicja Rosolska oldalán lép majd pályára, akivel először játszanak párost.

A női versenyeket szervező WTA korábban közölte, hosszú lejáratú hitellel segíti az árvíz sújtotta helyszínen a torna lebonyolítását, továbbá azzal, hogy törli a programból a háromnapos selejtezőt.

Az első számú kiemelt a spanyol Carla Suarez Navarro lesz, aki jelenleg 20. a világranglistán. A legjobb 60-ból heten szerepelnek majd a Római-parti salakon, a bajnok 40 ezer dollárral gazdagodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik