Sport

Tornagyőztes a magyar női vízilabda-válogatott

Nagyszerű győzelemet aratott a dunaújvárosi vízilabdatornán Merész András csapata, 14-11-re verte az oroszokat.

Az egyik legjobb válogatott volt az ellenfele az I. Dunaújvárosi Főiskola Kupa utolsó napján a magyar lányoknak. Az oroszok mumusnak számítanak, még akkor is, ha a kínai Világliga-döntőben egyszer legyőztük őket.

A fonbtos meccsen viszont nem, ezért lettünk végül “csak” negyedikek Kínában. Most viszont rendkívül fegyelmezetten játszott a válogatott, amelyben ott volt az a Keszthelyi Rita is, aki a hollandok elleni (13-13) és a britek elleni (15-12) meccset még kihagyta.


Keszthelyi Rita
Fotó: MTI

A mieink ugyan Beliaeva találatánál már 2-0-s hátrányban voltak, már az első negyed végére fordítottak. Remekelt Tóth Ildikó centerben, Garda Krisztina megint kiváló távoli lövésekkel jelentkezett, de Antal és Keszthelyi is jókor választott jó megoldásokat, és Bolonyai is remekelt a kapuban, igaz, a kapufa nagyon sokszor volt velünk.

De legalább ellensúlyozta a kapufa a játékvezetői döntéseket, hiszen míg a magyar csapat 7, addig az orosz 13 alkalommal került emberelőnybe.

Már 10-6-ra is vezetett Magyarország, és mehetett a 11-6-os álláshoz, de végül egy gólra feljöttek az oroszok a záró nyolc percben. A végén viszont két nagy hibát is elkövettek, ez pedig a magyar győzelmet eredményezte.

Tornagyőztes lett a magyar női válogatott.

Eredmény – Dunaújvárosi Főiskola Kupa:

Magyarország – Oroszország 14-11 (3-2, 5-4, 3-3, 3-2)

A torna végeredménye:

1. Magyarország 7 pont
2. Hollandia 5 pont
3. Oroszország 4 pont
4. Nagy-Britannia 0 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik