Sport

Tarolnak a magyarok az ifi kajak-kenu-Eb-n

kajak-kenu(210x140)(1).jpg (kajak, kenu, )
kajak-kenu(210x140)(1).jpg (kajak, kenu, )

A poznani ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon sorra szerzik az érmeket a magyar versenyzők.

Nézzük sorban, mi történt szombat délelőtt óta a lengyelországi viadalon. A szombat délelőtti mérleg két arany- és három ezüstérem lett, míg U23-as kenunégyesünk a harmadik helyet szerezte meg 1000 méteren.

Janza Richárd érett, taktikus versenyzéssel győzött a K-1 1000 méter fináléjában. A több mint három esztendeje együtt lapátoló Noé Zsombor és Vass Péter is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, a fiúk végig uralták az 1000 métert.

A lányoknál két ezüstérem jutott a mieinknek, az 1998-as születésű, vagyis még első éves serdülő (!) Homonnai Luca rögtön dobogós hellyel nyitott első nagy nemzetközi versenyén. Versenyzőnket csak egy másik magyar, az Angliában élő és angol színekben versenyző Simon Rebeka, Simon Miklós lánya tudta megelőzni a fináléban.

A Szilágyi Anett, Somogyi Szilvia páros is a második helyen zárt. A kenusaink közül Khaut Kristóf a tavalyi második hely után ismét ezüstérmet vehetett át. Az U23-as korosztályban az Androkity Marcell, Szabó Kristóf, Petkó András, Dóczé Ádám összetételű négyesünk a harmadik helyet szerezte meg.

Szombat délután a legjobb eredményt a szegedi világkupán is kiválóan szereplő Hagymási Réka, Horváth Alexandra kettős érte el, a német egység mögött a második helyen zárt. Egyéniben Farkasdi Ramóna bronzérmes lett, méghozzá egy igen erős versenyben.

Vasárnap aztán két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem lett ifjúsági versenyzőink mérlege 500 méteren, az U23-as női négyesünk pedig bronzérmet szerzett a magyar csapatnak.

Takács Tamara és Czéllai-Vörös Zsófia párosa kiváló versenyzéssel nyerte meg a K-2 500 méter döntőjét.

Janza Richárd 1000 méteres aranyérme után Szabolcsi Bence nyert 500-on, sőt Koós Norman és Szeiler Máté párosa is a dobogóra tudott állni – ők a harmadik helyen zártak Poznanban.

Ezúttal kenu párosunk is a legjobbak között végzett, Horváth Máté Sebestyén és Duró József kettőse ezüstérmet vehetett át.

Vasárnap reggel U23-as női négyesünk is letudta 500 méteres döntőjét: a Horváth Noémi, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna, Bodonyi Dóra alkotta csapathajó a harmadik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik