Sport

Elszenvedte első vereségét a pólóválogatott

Benedek Tibor (benedek tibor, )
Benedek Tibor (benedek tibor, )

A magyar férfivízilabda-válogatott először kapott ki a görögországi Szamarcidisz-kupán.

A Benedek-csapat nagyszerűen kezdte a tornát, hiszen előbb Montenegrót győzték le péntek délelőtt, majd délután az örök rivális szerbeket is kétvállra fektették.

Szombat reggel következett az olaszok elleni összecsapás. A keretből ezúttal Török Béla és Salamon Ferenc maradt ki.

Az első negyedben bár vezettünk Hosnyánszky révén, az olaszok előbb egyenlítettek, majd fordítani is tudtak a szünet előtt. A következő etapban Hárai egalizált, de ezt követően érkezett két újabb itáliai találat, amivel gyorsan 4-2-re változott az eredmény.

A félidő után folytatódott a hullámvasutazás, hiszen hol egyik, hol másik alakulatnak jött ki jobban a lépés: a magyar válogatott Varga Dénes és Tóth Márton révén megint döntetlenre jött fel (4-4). Az olaszok viszont mielőtt fordítani tudtunk volna megint megléptek, így az utolsó negyedet 6-4-es vezetésről várták.

Furcsa módon azonban már nem született gól a záró nyolc percben, így maradt a 6-4.

Eredmény – Szamarcidisz-kupa, 3. forduló

Olaszország – Magyarország 6-4 (2-1, 2-1, 2-2, 0-0)
A magyar gólszerzők:
Hosnyánszky, Hárai, Varga Dénes, Tóth Márton.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik