Sport

A Tour de France két esélyese is pórul járt

marcel kittel (marcel kittel, )
marcel kittel (marcel kittel, )

A német Marcel Kittel nyerte Korzikán a 100. Tour de France kerékpáros körverseny szombati első szakaszát.

Nem is indulhatott volna másképp a jubileumi verseny: a célvonalra beállt egy csapatbusz eddig ismeretlen okokból, ezért három kilométerrel lerövidítették a szakaszt a szervezők, előrébb hozva a befutót, így a mezőny egy körforgalomban zárta a szombati napot.

Az etapon egyébként volt egy nagy bukás is, a verseny fő esélyesének kikiáltott, kétszeres győztes Alberto Contador dobta el a bringát. Sajtóinformációk szerint szakadt mezben ért célba és komoly fájdalmai voltak. A tavalyi második, szintén a végső sikerre esélyes Chris Froome pedig defektet kapott menet közben.

A célba egyébként a német Marcel Kittel ért elsőként. A második és harmadik bringást, Alexander Kristoffot, valamint Danny van Poppelt azonos idővel rangsorolták.

Vasárnap a Bastia és Ajaccio közötti 156 km-es szakasz vár a mezőnyre.

Eredmény – Tour de France, 1. szakasz, Porto-Vecchio – Bastia, 213 km

1. Marcel Kittel (német, Argos) 4:53:46 óra
2. Alexander Kristoff (norvég, Katyusa) azonos idővel       
3. Danny van Poppel (holland, Vacansoleil) a.i.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik