Sport

Fradi–Érd meccs lehet a BL-főtábláért

tomori zsuzsanna (tomori zsuzsanna, )
tomori zsuzsanna (tomori zsuzsanna, )

Az Európai Kézilabda Szövetség elkészítette a női Bajnokok Ligája selejtezőjének sorsolását.

Az FTC-Rail Cargo Hungária az első, míg az ÉTV-Érdi VSE a második kalapból várta a kézilabda BL-selejtező csütörtöki bécsi sorsolását.

Mindkét magyar alakulat a második körben csatlakozik a küzdelmekhez. A csapatokat négy darab négyes csoportba sorsolták a kiemelés szerint. A kiírásnak megfelelően az első kalapból érkező csapat a negyedik kalapból érkezővel csatázik, míg a másodikból érkező a harmadikkal. Tehát a csoportkör ellenére nem játszanak a csapatok egymás ellen.

A kettes kvartettbe kerültek a magyarok, a svájci Zug és a horvát Lokomotiv Zágráb csapatával. Így az elődöntőben a Fradi a Zágrábbal, míg az Érd a Zuggal mérkőzik. A két elődöntő győztese pedig egy meccsen megmérkőzik a főtábláért. A döntő és a két elődöntő vesztese pedig az EHF-kupában indulhat.

A mérkőzéseket augusztus 31-én és szeptember 1-jén rendezik. A helyszín még nem ismert.

A főtábla sorsolását pénteken rendezik, a címvédő Győri Audi ETO KC az első kalapból várja a sorsolást. A selejtezők győztesei a negyedik (leggyengébb) kalapba kapnak besorolást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik