Sport

Fair play díjat kaphat Erőss Zsolt társa

erőss zsolt (erőss zsolt, )
erőss zsolt (erőss zsolt, )

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség meghallgatást tartott a Kancsendzöngán történt tragédiáról.

A “Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat legutóbbi állomása tragédiával végződött. Erőss Zsolt és Kiss Péter örökre a hegyen maradt, miután a nepáli Kancsendzönga meghódítása után a tábor felé haladva eltűntek.

Farkas Péter, a hegymászó szövetség elnöke most meghallgatást hívott össze, amely végül három órán át tartott csütörtök délelőtt – számolt be a Nemzeti Sport Online.

Kollár Lajos, az expedíciósorozat vezetőjén kívül ott volt Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda (aki egyébként szintén hegymászó), két gyermekük, Gerda és Csoma is, valamint szakemberek és két újságíró is.

Az érintettek megbeszélték, mi történhetett a hegyen, és szó esett a magyar magashegyi hegymászás jövőjéről is, valamint a hegymászás hazai népszerűségéről.

A jelenlévők megállapodtak abban, hogy közös nyilatkozatot tesznek majd a közeljövőben, és Kiss Pétert a hegyen tanúsított önzetlen magatartása miatt fair play díjra jelölik.

Arról, hogy Kollár Lajos – hazaérkezése után – hogyan felelt az újságírói kérdésekre, ebből a korábbi videóból lehet válaszokat kapni:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik