Sport

A finnek bekeményítenek az olimpiára

finnország (finnország, )
finnország (finnország, )

Bár hivatalosan az észak-amerikai profiliga (NHL) jégkorongozói még nem számítanak biztos indulóknak a jövő évi szocsi téli olimpiára, jelzésértékű, hogy a finn válogatott kedden nyilvánosságra hozott bő, 54 fős ötkarikás keretének éppen fele az NHL-ben szerepel.

Erkka Westerlund szövetségi kapitány előzetesen nyolc kapust, 16 hátvédet és 30 csatárt nevezett meg, akik közül majd húszan lehetnek ott a szocsi játékokon.

A nagy hokis nemzetek – köztük a finnek – úgy számolnak, hogy heteken belül megszülethet az a szerződés a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) és az NHL vezetői között, amely lehetővé teszi a tengerentúlon szereplők olimpiai indulását.

Gary Bettman, az NHL első számú vezetője két hete jelezte: szerinte egyre nagyobb a veszély, hogy kifutnak az időből.
Az NHL-es klubtulajdonosok nehezményezik többek között, hogy semmilyen kompenzációt nem kapnak a busásan megfizetett sztárjaikért, ráadásul két hétre szünetelne a bajnokság az olimpia alatt, így bevételkiesést is el kell könyvelniük.

Elsősorban nem pénzbeli ellenszolgáltatást remélnek, hanem kereskedelmi jogokat szeretnének kicsikarni a NOB-tól. 
A játékosok közül több orosz világsztár már jelezte: ők mindenképpen szeretnének ott lenni a hazájukban rendezendő ötkarikás játékokon.

Bettman utalt rá, hogy szeretnének hosszú távú megoldást találni a NOB-bal és az IIHF-fel közösen, mert a liga bővíteni kívánja piacait Észak-Amerikán kívül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik