Sport

Szécsi és Pusztai a siker kapujában a világbajnokságon

Poker(960x640)(9).jpg (póker)
Poker(960x640)(9).jpg (póker)

Szécsi Norbert és Pusztai Bálint is sikerrel vette az akadályokat a póker világbajnokság egyik mellékversenyének első napján.

Két magyar zsugás is továbbjutott a World Series of Poker ezerdolláros mellékversenyén, Szécsi Norbert és Pusztai Bálint is már biztos pénznyeremény tudatában küzdhetnek meg a döntőbe jutásért a második napon – írja a Poker.hu.

Vasárnap vette kezdetét a WSOP 42-es sorszámmal ellátott ezer dollár nevezési díjú Hold’em versenye. 2100 játékos gyűlt az asztalokhoz, akik nem mellesleg 1,9 millió dolláros nyereményalapot hoztak létre.

Az első nap folyamán 11 vakszintet játszottak, mialatt a mezőny elérte a 216 főt jelentő fizetős helyeket, és amikor a versenyszervezők megállították a játékot, akkor még két magyar zsugás lehetett ott a 168 továbbjutó között.

Szécsi Norbert az egyik, aki ráadásul a hetedik legtöbb zsetonnal rendelkezik, míg Pusztai Bálint a másik, aki egyelőre a középmezőnyben tanyázik. Az ő helyzete sem reménytelen egyébként, sőt mindkettőjüknek nagy sansza van a döntőbe jutásra, ahol a 345 ezer dollárt érő első helyért lehetne harcba szállni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik