Poker(960x640)(9).jpg (póker)
Sport sport

Tom Schneider már két világbajnoki címnél jár idén

Fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő idén az amerikai Tom Schneider, egy héten belül két világbajnoki címet is szerzett, mindkettőt H.O.R.S.E. típusú versenyen.

Egy játékos ritkán tud két világbajnoki címig jutni egy naptári évben, Tom Schneidernek ez most mégis sikerült, ráadásul egy héten belül. Elképesztő eredményét az is fényesíti, hogy ugyanabban a nehéz versenyszámban sikerült elérnie ezt a bravúrt – írja a Poker.hu.

Az első torna a 15-ös sorszámú H.O.R.S.E. esemény volt, melyre az 1500 dolláros nevezési díjat 862 játékos fizette be. Közülük jutott döntő asztalra Tom Schneider, akinek erős ellenfelekkel kellett szembenéznie.

A párbajban Qwais Ahmeddel találkozott, aki szintén világbajnoknak mondhatja magát, azonban most esélye sem volt a második címére hajtó Schneiderrel szemben, aki ugyanis ellentmondást nem tűrően gyűjtötte be a WSOP karkötőt.

Hat nappal később rajtolt el a 29-es sorszámú H.O.R.S.E. verseny, mely már ötezer dolláros nevezési díjjal bírt. Ezen a tornán 261-en ültek asztalokhoz, a mezőny viszont még az előzőnél is keményebb volt.

Így külön elismerésre méltó, hogy Schneider itt is döntőbe tudott jutni, ráadásul a legtöbb zsetonnal. Sőt, a fináléban egy percig sem adta ki a vezetést a kezéből, a párbaj szinte itt is már csak formalitás volt.

Négyszeres előnnyel rendelkezett ellenfelével, Benjamin Schollal szemben, aki, bár megpróbált mindent és remekül küzdött, Schneiderrel nem tudott mit kezdeni.

Schneider végül az A-J-6-K-J közös lapokon A-T kombinációval múlta felül Scholl K-Q lapjait, amivel megszerezte idei második karkötőjét is, összességében pedig a negyediket. Nem mellesleg a két tornán 576 ezer dollár kaszált, ami tovább növeli teljesítményének súlyát.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.