Sport

Szász Emese bronzérmes lett a vívó-Eb-n

Szász Emese (szász emese, )
Szász Emese (szász emese, )

Kulcsár Győző tanítványa szerezte meg a magyar küldöttség harmadik érmét a zágrábi kontinenstornán.

A női párbajtőrözők léptek pástra a zágrábi Európa-bajnokság szerdai napján. A szövetség weboldalának tudósítása szerint Szász Emese lehengerlően vívott a csoportmeccsek alatt, de a másik három magyar lány sem teljesített rosszul.

A mezőny létszámának megfelelően hármójuknak küzdenie kellett a 32 közé jutásért. Mindhárom mérkőzés hihetetlenül izgalamasan és fordulatosan alakult, mindháromszor a “hirtelen halál” döntött, de sajnos, csak egyszer “maradtunk életben”. Antal Edina hat tusos hátrányból jött vissza, de a vége nem sikerült. Budai Dorina néggyel vezetett, hiába. Révész Julianna viszont 6 másodperccel a vége előtt még 11-14-re állt, innen egyenlített, és a hosszabbításban győzött.


Fotó: MTI

Pech, hogy a két továbbjutó magyar a nyolcaddöntőben összefutott: végül Szász Emese nagy csatában győzött.

Az éremért az észt Embrich volt Kulcsár Győző tanítványának az ellenfele. Az első három perc kiegyenlített küzdelmet, és egytusos magyar előnyt hozott (6-5). Gyorsan estek a tusok a folytatásban is, és többnyire Emese adta azokat. Az újabb szünetre belátható közelségbe került az érem (13-9), és nem is volt megállás, 15-10-re győzött Szász Emese, amellyel a négy közé jutott, megszerezve ezzel a biztos érmet.

A 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, 2006-ban vb-harmadik magyar versenyzőre az elődöntőben Francesca Quondamcarlo várt. Szász 0-3-ról 3-3-ra még egyenlített a második három percben, de onnantól az olasz vívó fokozatosan elhúzott, és végül 15-8-ra nyert.

Eredmények – női párbajtőr, egyéni:

Csoportmérkőzések:

Szász Emese 6 győzelem/0 vereség, Révész Julianna 4/2, Antal Edina 4/2, Budai Dorina 3/2.

A 32 közé jutásért:

Révész-Christmann (német) 15-14
Budai-Samuelsson (svéd) 12-13
Antal-Lawrence (brit) 12-13

A 16 közé jutásért:

Szász-Mallo (francia) 15-9
Révész-Beljajeva (észt) 15-8

Nyolcaddöntő:

Szász-Révész 15-10

Negyeddöntő:

Szász-Embrich (észt) 15-10

Elődöntő:

Szász-Quondamcarlo (olasz) 8-15

Végeredmény: 3. Szász Emese…13. Révész Júlia, …35. Antal Edina, …41. Budai Dorina.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik