Sport

75 éve volt a magyar foci egyik legnagyobb sikere

a párizsi ezüst könyv (válogatott, párizsi ezüst)
a párizsi ezüst könyv (válogatott, párizsi ezüst)

1938. június 19-én szerzett világbajnoki ezüstérmet a magyar labdarúgó-válogatott. A jeles évfordulót könyvkiadással ünnepli a szövetség.

Hetvenöt évvel ezelőtt ezüstérmes lett a magyar csapat a Franciaországban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután a döntőben vereséget szenvedtek az olaszoktól. (Ezt a világbajnoksági helyezést azóta sem sikerült felülmúlni: 1954-ben lettünk csak újra másodikak.)

A Magyar Labdarúgó Szövetség 1938 – A párizsi ezüst címmel könyvet adott ki a történelmi siker emlékére, melyben felelevenítik nemzeti tizenegyünk döntőhöz vezető győztes meccseit, és kitérnek arra a kérdésre is, miért álltunk ki erősen tartalékos összeállításban.

Akkoriban azt suttogták, hogy az olaszok Dietz Károly szövetségi kapitányt Mussolinire hivatkozva próbálták meg rávenni arra, hogy ne a legerősebb játékosait küldje pályára. A döntőben hiányzott a magyar csapatból a kulcsembernek számító Toldi Géza, Korányi Lajos és Turay József is.

Fotó: MLSZ

Az olaszokat akkor egyébként már 13 éve nem tudtuk megverni. A fináléban végül 4-2-re kaptunk ki tőlük. A torna egyik legjobb játékosának, Zsengellér Gyulának a fia ezt mesélte a döntő kapcsán:

„Miután az ellenfél nem a legjobb formában szerepelve jutott el a fináléig, a mieink pedig könnyedén, az elődöntőben például a svédeket 5:1-re legyőzve érkeztek a futballcsúcs közelébe, kifejezetten esélyesnek érezték magukat. Önbizalommal telve várták a döntő összecsapást, munkált bennük a vágy, most majd megmutatják országnak-világnak.”

Az összeállítás változtatásáról pedig azt hallotta, hogy Vittorio Pozzo olasz kapitány és két vezetőtársa egy váratlan látogatáson az olasz–magyar barátság nevében és érdekében kérték Toldi Géza mellőzését. Zsengellér szerint emiatt, pontosabban a megbontott csapategység miatt nem sikerült a magyaroknak a még nagyobb bravúr.

A könyvet a Magyar Posta terjeszti, június 24-től kapható Budapesten a 72-es postán (Keleti Pályaudvar), július 15-től pedig már minden megyeszékhelyen és a nagyobb budapesti postákon is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik