Sport

Diákok lóháton, vízen, két keréken

Buthy Lilla

2013. 06. 17. 07:57

Rendhagyó összefogásnak köszönhetően kerül megrendezésre 2013. június 21-23. között az első olyan Diákolimpia a zánkai Új Nemzedék Központban, ahol a vitorlázás, a lovaglás és a kerékpározás szerelmesei mérettethetik meg magukat.

A Diákolimpia a Magyar Vitorlás-, Lovassport-, és Mountain Bike Szakági Szövetség, valamint a Magyar Diáksport Szövetség és a helyszínt biztosító komplexum példaértékű összefogásának köszönheti létrejöttét.  A Bejárható Magyarország Programhoz is kapcsolódó hagyományteremtő olimpia nem titkolt szándéka, hogy az új sportági verseny megrendezésén túl felkeltsék, erősítsék a fiatalok sport iránti vonzalmát és nyitottságát. A program további kiemelt célja, hogy a diákok merjék magukat megmérettetni a nem szokványos sportágakban is, így segítvén elő a megfelelő utánpótlás felfedezését és kinevelését- írja az Új Nemzedék Központ honlapján.

A kezdeményezők tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a három friss diákolimpiai sportág dobogós helyezettjei többletpontokkal gazdagodhassanak a felsőoktatási felvételi eljárásban.  Az érdeklődőket pedig a versenyekkel egy időben különféle workshopok és szakmai előadások is várják jövő nyáron a Balaton-parti Új Nemzedék Központban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.