Sport

Vajda Attila egyből döntőbe jutott a kajak-kenu Európa-bajnokságon

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2013. 06. 14. 10:34

Az olimpiai bajnok kenus a C-1 1000 méteres előfutamában harmadik lett, így azonnal, középdöntő nélkül kvalifikálta magát a döntőbe.

Pénteken kora reggel, kissé hűvös, szeles időben az 1000 méteres, illetve a női K-4 500 méteres előcsatározásokkal megkezdődtek a küzdelmek a portugáliai Montemor-o-Velhóban, a kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A magyarok közül elsőként Peking olimpiai bajnoka, a vb-címvédő Vajda Attila tette vízre a hajóját a Portótól mintegy 120 kilométerre délre található és Eb-rendezőként most debütáló kisváros pályáján, s a papírformának megfelelően kiharcolta a döntőbe jutást a kenu egyesek első 1000 méteres előfutamából. Az első három között kellett célba érkeznie, s ő a cseh Martin Fuksa és a címvédő, londoni aranyérmes német Sebastian Brendel mögött éppen harmadik lett.

Az már a nevezések zárásakor eldőlt, hogy az egy kilométeres távon női K-1-ben és K-2-ben, illetve férfi C-4-ben csak finálét rendeznek, így Medveczky Erika, a Szilvásy Nóra, Szabó Petra páros és a Varga Dávid, Viola Viktor, Kiss Tamás, Sarudi Pál alkotta kvartett nem érdekelt a nyitónap délelőttjén.

A folytatásban még Dombvári Bence (K-1), a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus páros és az ötkarikás címvédő Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes, valamint a Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa összeállítású 500 méteres női kajaknégyes küzd magyar részről.

Minden számban az első három helyezett kerül a szombat délelőtti döntőbe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.