Sport

Újabb bekk érkezett Afrikából

Káldor András
Káldor András

2013. 06. 12. 13:02

A Bissau-Guineai AMuhammad Youssuf Cande, alias Mamadu, a portugál másodosztályú Deportivo Aves együttesétől érkezett a Videoton FC-hez.

Korábban a témában:

A Zöld-foki szigetekről származó Stopira után ismét a fekete kontinensről választott játékost a Videoton FC. A 22 esztendős balhátvéd 2016. június 30-ig írt alá a bajnoki ezüstérmeshez. Hazája válogatottjában már több alkalommal is szerepelt. Az elmúlt idényben összesen 28 alkalommal lépett pályára csapatában bajnoki mérkőzéseken, többnyire kezdőként, és legtöbbször végig is játszotta a meccseket.

–  Nagyon örülök, hogy egy olyan klubban folytathatom pályafutásomat, amelyik rendszeres résztvevője az európai kupasorozatoknak. Szeretnék bajnok lenni, és trófeákat nyerni a Vidivel. A csapatból Marco Caneirat és Stopirat ismerem, sőt utóbbi ellen tavaly egy barátságos mérkőzésen pályára is léptem, amikor a Zöld-foki Köztársaság ellen játszottunk. Alig várom, hogy a csapattal elkezdhessem a felkészülést. – nyilatkozta új klubja hivatalos honlapján Mamadu.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Asian woman hand using mobile phone with online transaction application, Concept e-commerce and internet online investment
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.