Sport

Csúcsközelben – 21 év után

Jaromir Jagr (jaromir jagr, )
Jaromir Jagr (jaromir jagr, )

A csehek élő hokilegendája, Jaromir Jagr hosszú idő után lép jégre újra a Stanley Kupa-döntőben.

Magyar idő szerint csütörtökön hajnalban kezdődik a tengerentúli profi jégkorong-bajnokság, közismertebb nevén az NHL nagydöntője, melyben a Boston Bruins és a Chicago Blackhwaks feszül egymásnak. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó harc a győzelem és az elismerés mellett a világ egyik legszebb trófeájáért, a Stanley Kupáért is zajlik. Olyanok is lesznek majd a pályán, akik már átélhették a végső sikert és olyanok is, akik első bajnoki címükre hajtanak. És lesz a nagydöntőnek egy nagy visszatérője is: Jaromir Jagr.


A Jagr stílusa igen jellegzetes
Fotó: AFP

A cseh jobbszélső, minden idők legjobb európai jégkorongozója korábban már volt bajnok – kétszer is. Az 1990 nyarán a Pittsburgh Penguins által ledraftolt Jagr rögvest az első szezonjában a csúcsra ért, majd a következő idényben már oroszlánrészt vállalt az újabb diadalból. És ami hihetetlen, a klasszis azóta egyszer sem jutott be a Stanley Kupa-döntőbe csak most, 21 esztendő elteltével.

Érdekesség, hogy 1992-ben épp a Chicago Blackhawks ellen mérkőzött meg a Pittsburgh és végül 4-0-val lett a bajnok a Pens, de közel sem volt az egy egyszerű menet. Így látja ezt maga Jagr is:

“Régen volt már, de szinte mindenre emlékszem. Az első mérkőzésen például féltávnál 4-1-es hátrányban voltunk, gondoltam is magamban, hogy semmi esélyünk. Ők jól játszottak, mi pedig rengeteget hibáztunk. Aztán öt perc múlva már csak egy találat volt a hátrányunk, majd lőttem egy látványos gólt, ezt követően pedig Mario (Lemieux – a szerk.) megnyerte nekünk a meccset. Azt hiszem 10 vagy 15 másodperc volt vissza” – emlékezett vissza Jagr.

Videó – tényleg fantasztikus gólt lőtt:

Jagr nem lazított a folytatásban sem, bezsebelt öt pontkirályi címet, 12 All-Star meccsen léphetett pályára, a szakírók és a játékostársak is többször megválasztották az év legjobbjának. A csapatait azonban nem tudta újabb trófeához segíteni, pedig Pittsburgh után megfordult a Washington Capitals, a New York Rangers, a Philadelphia Flyers és a Dallas Stars együtteseiben is – csak a mostani szezonban került Bostonba.

“Amikor a ligába érkeztem, utána csak nyertünk és nyertünk, majd mentünk a kupáért. Amikor az ember fiatal, még bele sem gondol, milyen nehéz is ez. Nem is jó, hanem nagyszerű csapatban kell lenned és még az sem garantálja, hogy akár a döntőig eljutsz. Meg kell úszni a sérüléseket, a legjobb játékosoknak pedig abban a két hónapban kell igazán odatenniük magukat.”

Ezúttal sem tűnik sétagaloppnak a Bruinsra váró párharc. Hiába tűnik bivalyerősnek ez a Boston, a túloldalon az alapszakasz-győztes Chicago is egy olajozottan működő gépezet. Ráadásul a keret fiatal, nagyon is. Például van olyan chicagói játékos, aki nem is élt még akkor, mikor Jagr legutóbb döntőzött – Brandon Saaddal éppen terhes volt az édesanyja.

Csütörtök hajnaltól kezdve egy minimum négy, maximum hétfelvonásos küzdelemben eldől, idén a fiatalság, vagy a rutin lesz a nyerő.

Jagr rekorder is lehet

A veterán hokis számos rekordot tart az NHL-ben és azt is elmondhatja magáról, hogy tagja annak a szűk elitnek, akik a tengerentúlon, valamint a világbajnokságon és az olimpián is csúcsra értek. Ám egy újabb mutatób is történelmet írhat.

Nem ritka az NHL-ben, hogy egy-egy hokis életében hosszú évek telnek el két bajnoki arany között. Chris Chelios például a Montreallal 1986-ban elhódított aranyérmet követően 2002-ig kellett várnia arra, hogy ismét a magasba emelhesse a Stanley Kupát. Mark Recchi a sorban a második, ő 1991 után 2006-ban pezsgőzhetett ismét.

Ha Jagr 21 év után újra bajnok tud lenni, ebben a mutatóban is lepipál mindenkit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik