Sport

Nagy dobásra készülnek a veszprémi kézisek

mkb veszprém (mkb veszprém, )
mkb veszprém (mkb veszprém, )

A következő szezonban a magyar bajnoki cím és kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás a célja az MKB Veszprém férfi-kézilabdacsapatának.

Kálomista Gábor társelnök a veol.hu oldalnak elmondta: a vezetőség sikerként könyveli el a most véget ér szezont (az NB I és az MK megnyerését és a BL-negyeddöntőt), ugyanakkor szomorúan nézték a BL Final Fourt, mert úgy látták, hogy csapatuk „odavaló“. Hozzátette: a klubnak a sportdiplomácia terén még erősödnie kell, elsősorban azért, hogy kivédhessék „az olyan támadásokat, amelyeket a bíróküldéssel indítanak a befolyásosabb egyesületek.”

Kiemelte: az MKB-vel gyakorlatilag megállapodtak, a bank további két évig névadó szponzora marad a csapatnak. 
A 2013/14-es célkitűzésekkel kapcsolatban Kálomista jelezte: a mostani keret is alkalmas ezek elérésére, ám remélik, hogy a nyáron lesz még egy igazolásuk Momir Ilic és Carlos Ruesga mellett.

„Egy nemzetközi éljátékosról van szó, vele tárgyalunk, de nem biztos, hogy már idén sikerrel járunk. (…) Azonban ha sikerül megállapodnunk a szóban forgó játékossal, az hasonló kaliberű igazolás lesz, mint Nagy László hazatérése” fogalmazott a társelnök.

Kálomista utalt rá, hogy a magyar bajnokság színvonala nem jó, és nagyon szurkol azért, hogy a fő rivális Szeged megerősödjön, mert – ahogy fogalmazott – az jót tenne a hazai kézilabdának és a többi klubnak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik