Sport

Gigászi csatában jutott a döntőbe Nadal

Rafael-Nadal(650x433)(1).jpg (rafael nadal, )
Rafael-Nadal(650x433)(1).jpg (rafael nadal, )

Ötszettes, maratoni csata után esett ki a világelső teniszező a Roland Garroson. Nadal nyolcadszor finalista Párizsban.

Az biztosra vehető volt, hogy előrehozott finálét hoz majd a Novak Djokovic-Rafael Nadal elődöntő a Roland Garroson.

A két klasszis nem is okozott csalódást a nézőknek, 4 óra 40 perc ölködlő küzdelem után a spanyol jutott be a férfi egyes döntőjébe.

A grandiózus meccsen több fordulópont is volt. Ebből talán kettőt érdemes kiemelni. A harmadik szett sima elvesztése után, a szerb világelső óriási lelkierőről tanúbizonyságot téve, tie break után megnyerte a negyedik játszmát.
A másik jelentős pillanat a döntő szettben volt. Djokovic 4-3-ra vezetett és ő adogatott, azonban 40-40-nél közel volt a hálóhoz, de a labda elütését követően a a játékszer a hálóra esett, így Nadal kapta a pontot. A következő labdamenetet is a verseny harmadik kiemeltje nyerte, elvéve ezáltal a szerb adogatását.

A végjátékot Nadal bírta jobban idegekkel így végül ő jutott a döntőbe.

A spanyol teniszező ellenfele a vasárnapi döntőben honfitársa, David Ferrer lesz: a másik elődöntőben bő két óra alatt, három játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Jo-Wilfried Tsongát.

Az első játszma nagyon simán Ferreré volt, majd Tsonga irányított, de a második szett végén riválisa egyenlített, sőt, rövidítésben diadalmaskodott. A 31 éves spanyol játékos a harmadik felvonásban 2:1-nél ismét elvette a meccsen sokat reklamáló ellenfele adogatását, és később sem engedett ki, így megérdemelten lépett tovább.

Ferrer pályafutása során első alkalommal jutott Grand Slam-torna döntőjébe.

A nőknél szombaton Maria Sharapova-Serena Williams finálét rendeznek.

Eredmények – Roland Garros, férfi egyes, elődöntők

Ferrer (spanyol, 4.)-Tsonga (francia, 6.) 6-1, 7-6 (7-3), 6-2
Nadal (spanyol, 3.)-Djokovic (szerb, 1.) 6-4, 3-6, 6-1, 6-7 (3-7), 9-7

Ajánlott videó

Olvasói sztorik