Sport

Az árvíz miatt súlyos a helyzet a kajakosoknál

újpest sporttelep (újpest kajak-kenu)
újpest sporttelep (újpest kajak-kenu)

Nemsokára Európa-bajnokság, de több kajak-kenu sporttelepen is kritikus a helyzet az árvíz miatt.

A Duna rendkívüli áradása a folyó menti kajakos sporttelepeket is érzékenyen érinti. Szinte minden évben ki kell pakolni az öltözőket, székházakat, de idén a szokottnál is körültekintőbbnek kell lenni.

A válogatott sportolók nagy része már a Tiszán, Szolnokon készül, míg az ifi és U23-as Eb-válogatók miatt mások Szegeden edzenek a világeseményekre.

Győrben már szerdától tilos vízre szállni, Budapesten pedig készülnek az árhullám tetőzésére, több ifjúsági sportoló is homokzsákokat pakolt a Római-parton és az Újpest Tímár utcai vízitelepén. Hasonló a helyzet a Népszigetnél, több klubnak is működik ott telepe. Az MTK már ki is költözött onnan (ott egyébként a Duna átlagos szintje 4 méter, most pedig 8-ra készülnek).


A győri sporttelep
Fotó: Facebook

Az MTK szerint három-négy hétig is eltarthat, míg levonul az ár, de az biztos, hogy a telep földszinti helyiségeit teljesen elönti a víz. Sok egyesületnek be kell kéredzkedni egy teleppel rendelkező klubhoz, ilyen a csepeli egyesület.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség is segíteni próbál, a szövetség elnöke, dr. Baráth Etele pénteken közleményben kérte a sporttársakat, segítsék egymást.

„Az árvízre tekintettel a tagszervezeteink részére térítésmentesen biztosítjuk a Kolonics Vízitelep használatát keddtől az árvíz levonulásáig. A költözéshez rendelkezésre bocsátjuk a szállítóeszközeinket is, amennyiben szükséges.

Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy az árvíz okozta esetleges jelentős, tagszervezeti károk enyhítésére forrást találjunk az MKKSZ költségvetésében. A befogadó tagszervezeteinknél jelentkező pluszköltségeket (például a megnövekedett áramfogyasztás stb.) megtérítjük, valamint hozzájárulunk a bajba került tagszervezeteink ‘költözési’, szállítási költségeihez” – írta a sportvezető.

Az Újpesti TE sporttelepén is védekeznek

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik