Sport

Sarapova 0-6-os kezdés után nyert

Marija Sarapova (marija sarapova, )
Marija Sarapova (marija sarapova, )

A második helyen kiemelt teniszező szetthátrányból fordítva harcolta ki az elődöntőben való részvételt a Roland Garroson.

Marija Sarapova tavaly megnyerte a francia nyílt teniszbajnokság küzdelmeit, szerdán azonban úgy tűnt, nem védi meg a címét. Jelena Jankovic ellen pocsék formában kezdett az orosz, a szerb pedig kihasználta riválisa összes hibáját, 29 perc alatt nyerte meg 6-0-ra (!) az első szettet.

Sarapova játéka feljavult a mások felvonásban, el is húzott 5-1-re, ellenfele azonban visszakapaszkodott egészen 5-4-ig, de az orosz végül hozta az adogatását és döntő játszmára mentette az összecsapást.


Sarapova óriási küzdött
Fotó: AFP

A harmadik játékrészben 3-3-nál érkezett el a mérkőzés döntő pillanata, ekkor Sarapova elvette ellenfele adogatását, majd még újabb két játékot behúzott. A 26 éves orosz kiválóság 1 óra és 56 perc alatt harcolta ki a továbbjutást, 0-6, 6-4, 6-3-ra nyert.

A legjobb négy között a harmadik helyen kiemelt Viktorija Azarenka lesz az ellenfele. A fehérorosz az első szettben nagyon megszenvedett Marija Kirilenko ellen, csak rövidítésben tudott az orosz fölé kerekedni. A második felvonásban már kiütközött a klasszisbeli különbség, Azarenka 7-6, 6-2-vel jutott be az elődöntőbe.

Eredmények – Roland Garros, negyeddöntők, nők

Sarapova (orosz, 2.) – Jankovic (szerb, 18.) 0-6, 6-4, 6-3
Azarenka (fehérorosz, 3.) – Kirilenko (orosz, 12.)  7-6 (7-3), 6-2

Az elődöntőben: Williams (amerikai, 1.) – Errani (olasz, 5.), Sarapova – Azarenka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik