Sport

Dzsudzsákot másolta a Forma-1 nagyágyúja

adrian newey (adrian newey, )
adrian newey (adrian newey, )

Nem csak a magyar focista tört össze a hétvégén egy Lamborghinit. A Forma-1 tervezőzsenije is alakított. Nem is akármilyet.

Ahogyan azt már megírtuk, a Dinamo Moszkva szélsője vasárnap az M3-as autópályán autóbalesetet szenvedett. Az ütközés során személyi sérülés szerencsére nem történt.

A hétvége folyamán a Red Bull istálló technikai igazgatója, Adrian Newey is totálkárossá tört egy Lamborghinit, amikor az 55 éves úriember Silverstonban vett részt egy versenyen.

Newey a Lamborghini Super Trofeo-bajnokság keretein belül vezetett egy Gallardót. A felvezető körben, gumimelegítés közben azonban elvesztette uralmát a járműve felett, és a betonfalnak csapódott. Az ütközés ellenére sikerült befejeznie a futamot, és a nyolcadik helyen ért célba. A kiváló mérnök, a magyar focistához hasonlóan, sérülés nélkül megúszta a balesetet.

A tervezőzseni egyébként már nem először tett tönkre versenyautót. Először 2006-ban Le Mans-ban tört össze egy veterán autót, majd 2010-ben egy Ginettával bukott.

A száguldó cirkusz történetében kétszer fordult elő, hogy valaki a felvezető kör során kiesett: az 1991-es san marinói nagydíjon Alain Prostnak, majd négy évvel később David Coulthardnak sikerült véghezvinnie ez a „bravúrt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik