Sport

Fehérvári örömkönnyek, csúcson az Alba

alba fehérvár (alba fehérvár)
alba fehérvár (alba fehérvár)

Megérdemelten lett a magyar bajnokság legjobbja a Braniszlav Dzunics vezette fehérvári kosárlabdacsapat. Képek.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Bericap Alba Fehérvár a kosárlabda bajnoki döntő utolsó, ötödik összecsapásán végig jobban koncentrálva, 75-66-ra győzött, ezzel elhódította a bajnoki címet.

A fehérváriak korábban 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben lettek aranyérmesek, ez tehát a negyedik aranyérmük. Korábban ebben a szezonban már megnyerték a Magyar Kupát is.


Fotó: MTI
A képre kattintva galéria nyílik.

“Végtelenül boldog vagyok, büszke vagyok a fiúkra, gratulálok nekik. Most az ünneplés következik!” – mondta Braniszlav Dzunics, a fehérváriak vezetőedzője.

Keller Ákos, a csapat centere így vélekedett: “Jobban pörögtünk, jobban akartuk a győzelmet, mint a Szolnok, jobbak voltunk.”

Szabó Zsolt szerint: “Jó meccs volt, kupagyőztesek és bajnokok vagyunk, ennél nincs feljebb!”

A Szolnok csapatkapitánya, Báder Márton elismerte, jobb volt a Fehérvár: “Gratulálunk az Albának, megérdemelték a sikert. Ma sok üres dobást rontottunk el, de az ötödik meccs mindig nehéz.”

Németh István, a Szolnok játékosa is így gondolta: “Ma a meccs nagyobb részében katasztrofálisan dobtuk a távoli üres dobásokat, a Fehérvárban több energia volt. Még nem tudom, hogy folytatom-e a pályafutásomat.”

Az elmúlt tíz év bajnokcsapatai:

2004: Kaposvári KK
2005: Atomerőmű SE
2006: Atomerőmű SE
2007: Szolnoki Olaj KK
2008: Falco-SZOVA KC Szombathely
2009: Atomerőmű SE
2010: Zalakerámia-ZTE KK
2011: Szolnoki Olaj KK
2012: Szolnoki Olaj KK
2013: Alba Fehérvár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik