bokszkesztyu(960x640)(2).jpg (bokszkesztyű, ökölvívás, )
Sport sport

Nem reménytelen a magyar bokszolók sorsolása

A sorsolással megkezdődött a minszki felnőtt (elit) férfi ökölvívó Európa-bajnokság első hivatalos eseménye. A mieink elfogadható ellenfeleket kaptak.

A szombati nyitónapon két magyar öklöző lesz érdekelt: Nyéki Georgian kezdi meg a menetelést, majd Nagy Péter is szirítóba lép.

A sorsolás után Kovács László szövetségi kapitány így értékelt: “Vargának, Bacskainak és Harcsának éremközeli helyzetbe kell kormányoznia magát.”

Szántó Imre, Harcsa mestere szókimondóbban fogalmazott: “A fent említett három ökölvívónk éremesélyes, az öthetes felkészülés és a kvalitásaik erre jogosítják fel őket.”

Ami a tényeket illeti: Varga Miklós könnyűsúlyban a második kiemelt, az idén még veretlen Harcsa Zoltán középsúlyban a harmadik sorszámot kapta. Mindkettejük sorsolása jó, és a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Imrével (69) együtt éremig juthatnak.

37 ország 216 bokszolója szerepel a minszki Eb-n, ahol először van úgynevezett profi pontozás, vagyis az öt pontozó közül számítógép sorsolja ki, melyik háromnak a pontszámai számítanak, ekként minimalizálva a csalás lehetőségét, továbbá egy menetben tíz pontot lehet kapni maximum, azaz 10:9, 10:8, 10:7, 10:6 lehet a menetek eredménye. Három háromperces menet van – ez nem jelent változást -, s a fejvédő használata még most utoljára kötelező, az októberi almati vb-n már csupasz fejjel bokszolnak a férfiak.

A magyar ökölvívók sorsolása

49 kg (16 résztvevő)

Ungvári István a 8 közé jutásért a lengyel Dawid Jagodzinskivel kezd kedden.

52 kg (17)

Kalucza Norbert ellenfele hétfőn a 8 közé jutásért a felvidéki Rajkó René.

56 kg (20)

Nagy Krisztián ellenfele kedden a 8 közé jutásért a 19 éves német Omar El-Hag.

60 kg (23)

Varga Miklóst a 2. helyen emelték ki, az első körben erőnyerő, a nyolc közé jutásért kedden vagy a lengyel Mateusz Polski, vagy a szlovák Michal Zatorsky vár rá.

64 kg (23)

Az Eb-újonc Nyéki Georgián már a 16 közé jutásért mérkőzik, méghozzá szombat este, az angol Samuel Maxwell-lel.

69 kg (26)

Bacskai Balázs, a 2010-es moszkvai Eb aranyérmese nem kiemelt. Vasárnap, a 16 közé jutásért az azeri Tamerlan Abdullajevvel kezd.

75 kg (23)

Harcsa Zoltánt, a londoni olimpia 5. helyezettjét a harmadik helyen emelték ki. Az első körben erőnyerő, a nyolc közé jutásért egy parázsnak ígérkező örmény-azeri (Armen Hovaneszjan-Elnur Szulejmanov) csata győztesével kerül szembe kedden.

81 kg (24)

Nagy Péter már szombat este szorítóba lép, ellenfele a 16 közé jutásért az ukrán Dmitro Bulgakov.

91 kg (22)

Nehézsúlyban Darmos József a 16 közé kerülésért vasárnap a moldoval Vladimir Chelessel kezd.

+91 kg (14)

Deél Szabolcs alapvetően nehézsúlyú, de most az “óriások” között kell helyt állnia. A 8 közé jutásért a súlycsoport egyik favoritja, a fehérorosz Viktar Zujev vár rá.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.