Sport

Kollár: Arra gondoltam, hogy itt vége

erőss zsolt (erőss zsolt, )
erőss zsolt (erőss zsolt, )

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein sorozat vezetője is megszólalt Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiájának ügyében.

Mint ismert, a két magyar hegymászó a világ harmadik legmagasabb hegyének, a Kancsendzöngának (8586 méter) sikeres meghódítása után nem érte el a biztonságot nyújtó 4-es tábort és eltűntek, azóta sem találják őket. Pénteken került elő egy olyan fotó, amelyen feltehetően Kiss holtteste látható, de közelgő monszun miatt nem lehet onnan lehozni. Kiss Péter valószínűleg kicsúszhatott egy jégfolyosón a fáradtságtól. Erőss Zsoltról úgy gondolják, hogy a fenti régióban maradt.

Kollár Lajos a 4bakancs.com oldalnak adott telefonos interjút, amelyben részletesen elmeséli a történeteket. Elmondta például azt is, annak ellenére, hogy Kiss még nem mászott korábban ilyen magasra újra őt választaná Erőss mellé, mert jó erőben volt és komoly méréseknek vetették alá korábban, ahol mindennek megfelelt.


Fotó: MTI

A vezető elárulta, volt egy vitája Erőssel azért, mert a csúcstámadást megelőzően a páros nem érte el a 4-es tábort. Kollár szerint fel kellett volna odáig érni, Erőss azonban azzal érvelt, hogy abban a melegben egyszerűen nem lehetett volna tovább mászni. Őt igazolja az a tény is, hogy a koreaiak szintén ebből az okból 100 méterrel feljebb vertek tábort.

Azt is megtudtuk, hogy Kiss mászott a leggyorsabban, azonban Erőss sem maradt el sokkal tőle, így szó sincs arról, hogy visszatartotta volna társát. Péternek mindössze 20 percet kellett várnia Zsoltra a csúcson.

Kollár elmondása alapján eddig rendben volt minden, ám ereszkedés közben telefonált Erőss, hogy nagyon elfáradt. Ekkor az expedíció vezetője is megijedt. „Zsolt, tudod, hogy ez mit jelent? Tudom” – idézte fel a párbeszédet Kollár.

A Hópárduc későbbi bejelentkezésénél jelezte, hogy látja Kisséket, akik 100-150 méterrel lejjebb vannak, jelez is nekik a lámpájával, de ők nem vették észre.

„Arra gondoltam, hogy sajnos Zsoltnak itt vége. Ha ilyen állapotba kerül ilyen magasságban, akkor vége. Lehet bírni ideig óráig, de lejönni nem lehet. Ha nem csúszik ki, akkor ott fagy meg.”

Újabb két-három óra múlva Erőss azt mondta, összeszedte magát és el tud indulni, de az újabb bejelentkezésnél összefüggéstelenül beszélt. A következő párbeszédnél Kiss Péter is bejelentkezett, mondta, hogy Zsolt rossz állapotban van, de megmasszírozta. Abban bíztak, hogy hamar felkel a nap és le tudnak jönni.

Kollár távcsövön látta, hogy olyan 8100 méteren ereszkedik a magyar páros, de aztán kitakarta őket egy ködfolt, amikor pedig kitisztult a kép, már csak Erősst lehetett látni.

Kollár Lajos teljes beszámolóját ITT lehet meghallgatni. A felvétel egy kicsit rossz minőségű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik