Sport

Megtalálták Kiss Péter holttestét?

Erőss Zsolt, Kiss Péter (kiss péter, erőss zsolt, )
Erőss Zsolt, Kiss Péter (kiss péter, erőss zsolt, )

Nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható a Kancsendzöngára felküldött serpák által készített, egyelőre nem közölt fotókon-mondta Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

“Péter valószínűleg a fáradtságtól csúszott ki egy kuloárban (jégfolyosóban). Erőss Zsolt vélhetően a fenti régióban maradt, őt nem találták meg, a fotókon sem látták. A holttesteket nem lehet lehozni, a monszun már megérkezett, bizonyára már mindent be is temetett a hó” – mondta a szóvivő.

A nepáli hatóság hamarosan kiállítja azt a dokumentumot, amely alapján a magyar hatóságok elkészítik az egyéb intézkedésekhez szükséges halotti anyakönyvi kivonatot – tette hozzá.

Egy nepáli hírportál jelentése szerint csütörtökön lefújták a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást. Közben megérkezett a nepáli fővárosba a magyar expedíció két tagja.

Fotó: MTI

A 45 éves Erőss Zsolt, a 27 éves Kiss Péter, a dél-koreai Namsoo Park, valamint a két nepáli serpa, Phu Dorjee és Bibash Gurung akkor vesztette életét, amikor az India és Nepál határán magasodó 8586 méteres Kancsendzönga csúcsának meghódítása után visszafelé indultak a 7400 méteren lévő táborba. Erőss Zsolt édesanyja szerint ha hamarabb kezdik meg a keresést, megtalálták volna fiát.

A kutatás befejezéséről az eltűnt hegymászók családtagjai és a kutatóexpedíciót szervező Seven Summit Trekking Agency (SSTA) együtt döntött a rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A mentőcsoport beszámolója szerint a hó olvadása nagyon megnehezíti a hegymászást a térségben. 

“A kirendeltségünk mindent megtett, hogy visszahozzuk a holttesteket. De nem tudjuk tovább folytatni a mentőakciót, mert megkezdődött a hó olvadása” – mondta el Minga Sherpa, az SSTA vezetője. Hozzáfűzte, hogy a mentőcsoport tagjai is veszélybe kerülnének az olvadás miatt.

Kollár Lajos, az expedíció vezetője június 4-én érkezik haza Nepálból, a fotókat, amelyeken nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható, ő hozza magával – mondta Vincze Szabolcs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik