Sport

Várják a szurkolókat Sóstón

Káldor András

2013. 05. 30. 18:44

Közönségtalálkozóval egybekötött szezonzárót szervez a Videoton FC a szombati utolsó bajnoki mérkőzése után a Sóstói stadionban.

Korábban a témában:

Ahogy már az előző években is megszokhatták a Vidi szurkolói idén is együtt búcsúztatják a szezont a csapattal, a PMFC elleni mérkőzés után. Negyed tíztől, a klub dedikálással egybekötött közönségtalálkozóra várja a drukkereket, ezúttal a MOL tribün C és D szektora alatti részen.

A csapat megérkezéséig a Vidikvíz-játékban Vidis ajándéktárgyakat nyerhetnek, amennyiben helyesen válaszolnak a feltett kérdésekre. A fedett lelátónál található VidiShop, valamint a B szektornál lévő büfé egyaránt nyitva tart majd egészen a dedikálás végéig.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.