Sport

Bulatovic és Bódi aláírt Győrben

A Győri Audi ETO KC két új játékossal készül a következő szezonra, Katarina Bulatovic és Bognár-Bódi Bernadett szerdán írta alá szerződését a zöld-fehérekkel.

Egyik siker érte a másikat a Rába parti klub háza táján, a mérkőzések befejeztével azonban nemcsak a szezontól, hanem két kulcsembertől is búcsúztak a kézilabdások, mégpedig Radicevic-től és Lekic-től. Gyorsan gondolkodni kellett tehát azon, hogy ki folytatja a lányok posztján. A klub vezetősége szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be újonnan igazolt játékosait, a montenegrói Katarina Bulatovic-ot és a Dunaújvárosból érkező Bognár-Bódi Bernadettet. „Nagyon szép eredményeket értünk el az utóbbi hetekben, az élet azonban nem áll meg, két játékosunk távozik, így más célunk nem lehetett, mint az, hogy megfelelően pótoljuk kiesésüket. Én biztos vagyok benne, hogy előre fogunk lépni, remélem, hogy folytatni tudjuk a sikersorozatot, ehhez pedig a lányoknak is azt kívánom, hogy találják meg számításaikat a csapatunknál” – hangsúlyozta Kelecsényi Ernő, az Audi ETO KC elnöke.

Bulatovic, aki a londoni olimpián, sőt a szerbiai Európa Bajnokságon is gólkirálynőként remekelt, jobb átlövőként igazolt Győrbe, így ezentúl, két évig biztosan őt követhetik figyelemmel a szurkolók, a 32-es számú mezben. „Nagyon örülök, hogy zöld-fehérként folytathatom a pályafutásomat, hiszen ez egy nagyon erős és összeszokott társaság. Várom már a felkészülést, hiszen Ambros Martín-ról nagyon sok jót hallottam, azaz ez egy profi klub, melyhez egy fantasztikus közönség társul” – árulta el portálunknak várakozásait Bulatovic. „Néztem a BL-döntőt, igaz, akkor még nem tudtam, hogy Győrbe igazolok, de bátran mondhatom, hogy a lányok lényegesen jobban játszottak, mint a Larvik” – tette hozzá a 28 éves sportoló.

Az egy évig ugyancsak zöld-fehér mezt öltő Bognár-Bódi Bernadett korábban már játszott Győrben, mégpedig 2001 és 2007 között. „Jó érzésekkel térek vissza, boldog vagyok, hogy egy bajnok klubban folytathatom a karrierem. Ott voltam a döntőn, láttam a csapatot és azt az eufóriát, amit átéltek a győzelemmel. Remélem ezt az érzést majd én is megtapasztalom, mindent megteszek azért, hogy hozzásegítsem a csapatot a győzelemhez és a címvédéshez” – hangsúlyozta a Győr24-nek a jobbszélső poszton játszó kézilabdás, aki hozzátette, hogy nagyon sok jó, szakmai elismerést hallott leendő edzőjéről. Természetesen Ambros Martín is izgatottan várja a július 18-án kezdődő felkészülést. „A jövőről soha nem szeretek előre beszélni, de annyit elárulhatok, hogy minden jó úton halad. Mind a két játékosnak szeretném megköszönni, hogy ide igazolt, ez a csapat számára is fontos. Július közepén kezdünk, akkor az orvosi vizsgálatokat követően, elindíthatjuk az alapozást. A norvég válogatottal fogunk közösen készülni július 22-e és 29-e között, aztán egy hét edzőtáborba is elutazunk majd. A lányok sokat dolgoztak a sikerért, de megvédeni még nehezebb lesz ezt a címet. A szeptemberben induló tétmérkőzéseket felkészülten fogjuk várni” – emelete ki a közeljövő terveit a vezetőedző.

A szerdai sajtótájékoztatón még egy fontos rendezvényről is beszámoltak az érintettek, az Audi ETO KC ugyanis, összefogásban az Európai Kézilabda Szövetséggel (EHF) egy 6 csapatból álló felkészülési tornát szervez augusztus 23-25. között. A nemzetközi megmérettetésen olyan csapatok lépnek pályára egymás ellen, mint a RK Krim Mercator, a Vardar Skopje, a Metz, a HC Lipcse, a Rostov-Don és természetesen a házigazda győriek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik