Sport

Varga Dani lesz a vezérürü

benedek tibor (ingyenes, benedek tibor, )
benedek tibor (ingyenes, benedek tibor, )

Az utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzésekre számít Benedek Tibor a barcelonai vízilabda-világbajnokságon, ezért ezeknek a helyzeteknek a kezelésére igyekszik minél jobban felkészíteni csapatát.

A magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya a Digi Sport keddi Reggeli Start című műsorában beszélt a nyári világbajnokság előkészületeiről, terveiről. A bajnokság megerősítette abban, hogy az év során kipróbált 28 játékosból azt a húsz pólóst hívja be, akiket a play-off előtt is tervezett.

Benedek kiemelte, nem egy-két emberre szeretné építeni az együttesét, hanem alkalmanként négy-öt jó teljesítményre. 
“A csapatkapitány Varga Dani lesz, de ahhoz, hogy a csapat nehéz pillanatokban is át tudjon vészelni kritikus helyzeteket, több vezéregyéniségre lesz szükség. A csapat mindig akkor erős, ha a három-négy-öt ember helyett, aki éppen jól játszik, lesz két-három-négy másik, aki a következő mérkőzésen nyújt jó teljesítményt” – magyarázta a háromszoros olimpiai bajnok.

A férfiválogatott egyébként az előre tervezett június 3-hoz képest korábban, már ezen a héten elkezdte a felkészülést a barcelonai világbajnokságra. Ezt azzal indokolta Benedek, hogy sok játékos számára a vártnál hamarabb ért véget a bajnokság.

“Most még csak napi egyet edzenek a fiúk, s nem egyszerre kapcsolódnak be, hanem attól függően, hogy ki mikor fejezte be a bajnoki szereplést” – tette hozzá.

Varga Dánielnek (balra) kell a jelenlegi szövetségi kapitány, Benedek Tibor örökébe lépni – már ami a vezérürü szerepét illeti
Fotó: MTI

Teljes erővel hétfőtől edz majd a férfiválogatott, amelynek egy hete lesz arra, hogy rákészüljön az oroszországi Világliga-döntőre, ahol igazi sorozatterhelés, hat nap alatt hat mérkőzés vár a csapatra.

Június végén egy nagyon erős görögországi torna szolgálja a felkészülést, amelyen a szerb, az olasz és a horvát válogatott is részt vesz, majd július 12-14. között lesz a szokásos nagy budapesti torna.

A világbajnokság esélyeiről a kapitány elmondta, az erőviszonyok hasonlóak a korábbi évekéhez. “A szerbeknél csak edzőcsere volt, de a játékosállomány alapvetően nem változott. Az olasz csapat is nagyjából ugyanaz, mint korábban, egyedül a horvátoknál van egy kicsit nagyobb változás. Ránézésre most a szerbeket látom nagyon erősnek” – jelentette ki Benedek.

A magyar válogatott a Benedek-érában eddig lejátszott kilenc Világliga-mérkőzés és a Volvo Kupa találkozók során még egyszer sem játszott a szerb, a horvát és a montenegrói csapattal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik