birkózás (birkózás, nob)
Sport sport

Szerdán levegőhöz juthat a birkózás

Szerdán Szentpéterváron eldől, hogy a magyar sportnak 19 olimpiai bajnoki címet szerző birkózó sport eljut-e egyáltalán a szeptemberi közgyűlésig, ahol a 2020-as olimpia programjáról döntenek, vagy lekerül a játékok műsoráról.

Februárban jött a hír, miszerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Végrehajtó Bizottsága (vb) a 2020-as nyári olimpiai játékok műsoráról törölné a birkózást. Az előzetes határozati javaslat kiverte a biztosítékot itthon és külföldön egyaránt.

A hír hallatán szinte azonnal lemondott a Nemzetközi Birkózó Szövetség regnáló elnöke, Raphael Martinetti, míg az új szerb elnök, Nenad Lalovic előrefele menekülve kijelentette, megújítaná a sportágat.

Szerda este Szentpéterváron kiderül, a birkózók elmúlt hónapokban mutatott erőfeszítései elegendőek lesznek-e arra, hogy a sportág megőrizze esélyét az ötkarikás műsoron maradásra. Ekkor dönt ugyanis a NOB vb a nyolc jelentkező sportágról.

Hogy miért nem csak a birkózásról, és miért nyolc sportágról? A szentpétervári ülésen ugyanis nem az a tét, hogy melyik sport kerül le a műsorról, hanem, hogy a nyolc sportág közül (a birkózás, illetve a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen) melyek maradnak versenyben a szeptemberi NOB-közgyűlésig.

A birkózás nem új sportág, sőt, már az ókori játékokon, majd – az 1900-as olimpiát leszámítva – valamennyi újkorin is jelen volt, ám februárban a NOB vb úgy döntött, hogy a hét év múlva sorra kerülő eseményre – a londoni játékokon szerepeltek közül egyedüliként – nem garantálja a helyét, ezért kell újra kandidálnia az olimpiai programban maradás érdekében.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.