Sport
janics natasa (janics natasa, )

Janics egy arannyal is beérte volna

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2013. 05. 27. 09:16

Douchev-Janics Natasa három aranyérmet nyert a szegedi kajak-kenu válogatóversenyen, pedig annak is örült volna, ha csak egyet vihet haza.

Fotó: MTI

Remekül zárta a Graboplast-Győr a szegedi viadalt, hiszen az egyesület sportolói minden más klubnál több – összesen 8 – döntő után örülhettek a győzelemnek, Douchev-Janics Natasa pedig három első és egy második helyével kiemelkedett a mezőnyből.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó 500 egyesben második lett a Londonban aranyérmes Kozák Danuta mögött, 200 egyesben, valamint Kovács Katalinnal 200 és 500 kettesben ugyanakkor magabiztosan nyert.

“Rögtön a verseny után mondták az újságírók, hogy én lettem a legsikeresebb ezen a válogatón, nem csoda, hogy nagyon örülök. Jól alakultak a döntőim, meg vagyok elégedve, pedig ha csak egyetlen aranyat sikerül nyernem, most akkor sem lettem volna csalódott” – összegzett Douchev-Janics Natasa az egyesület honlapjának, aki a győzelmek után ifjúsági versenyzőkkel ünnepelt.

Megjegyezte, hogy 200 párosban Kovács Katalinnal 2005 óta minden alkalommal elsőként értek célba, a következő hetekben pedig Szolnokon sokat készülnek majd együtt, hogy az Európa-bajnokságon is sikerrel szerepeljenek.

A kiváló formában lévő versenyző akár 500 négyesben is indulhat június közepén a portugáliai Eb-n, hiszen Storcz Botond szövetségi kapitány a válogatási elvek értelmében az egyes és a páros eredményei alapján tesz javaslatot a csapathajóra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.