Sport
Zubai Szabolcs Makón (zubai szabolcs, makó, pick szeged, kézilabda)

Zubai Szabit a napi két edzés sem tudta lefárasztani

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2013. 05. 24. 10:03

A Pick Szeged és a válogatott kiváló kézilabdázója, Zubai Szabolcs Makón az egészséges életmódra, valamint a mindennapi mozgás mellett kampányolt.

Az egyik hazai üzletlánc szakmai partnereivel, a magyar Olimpiai Bizottsággal, az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézettel és az Európa Nemzeti Egészségvédelmi program támogatásával 18 állomásos rendezvénysorozatot szervezett „Együtt az egészségért!” címmel.

A válogatott kézilabdázó elmondta, hogy gyermekkorában hatalmas volt a mozgásigénye, és még a napi két edzés után is alig tudták szülei az ágyba parancsolni, így egyenes út vezetett az élsportolói lét felé.

„A rendszeres sportolástól az egész test és a szellem is megváltozik, frissebbek leszünk, másként gondolkodunk, ezért fontos, hogy heti kétszer-háromszor mozogjunk, és mindemellett megfelelően táplálkozzunk” – mondta az olimpikon, aki a szűrővizsgálatokat is nagyon fontosnak tartja.

Szabi maga is kipróbálta azt a szűrőkamiont, amely a rendezvény összes helyszínén ingyenesen áll a kilátogatók rendelkezésére. A kamionban végeznek többek között vérnyomásmérést, artériavizsgálatot, mérnek vércukorszintet, ellenőrzik a bőrt és a szemeket, valamint testösszetétel-vizsgálatra is sor kerül. Az élsportolók évente minimum egyszer elmennek egy átfogó szűrővizsgálatra, hiszen minden szezon egy orvosi vizsgálattal indul, de a válogatott játékos ettől függetlenül örömmel vetette alá magát a szűréseknek, mivel nem most volt már a szezon eleje.

A klubszezon a héten lezárult, így a Pick Szegeddel már csupán néhány edzés lesz, majd jut egy-két nap a pihenésre is a nemzeti együtteshez való csatlakozás előtt. A nyári válogatott program zárásaként a csapat éppen Szegeden lép pályára június 15-én a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.