Sport

Kozák Danuta egy másodpercet vert Janics Natasára

kozak-danuta(960x640).jpg (kozák danuta, kajak)
kozak-danuta(960x640).jpg (kozák danuta, kajak)

Fantasztikus válogatóversenyt rendeztek Szegeden, ahol öt olimpiai bajnok állt rajthoz.

Pénteken folytatódott a kajak-kenusok idei első válogató versenye, amely az Európa- és világbajnoki csapatösszeállításról hivatott dönteni.

Csütörtökön a férfi kajak négyes 1000 méteres versenyszámában volt futam, ott Kammerer, Paumann, Kulifai és Tóth verte a Kucsera Gábor vezette négyest, így indulhat az Európa-bajnokságon.

A pénteken zajló versenyek közül kiemelkedett a női kajak 500 méteres viadal, ahol öt olimpiai bajnok állt rajthoz!


Fotó: MTI

Ott volt a szám jelenlegi uralkodója, a londoni olimpián aranyérmet nyerő Kozák Danuta, a világbajnoki címek tekintetében rekorder Kovács Katalin, a Londonban győztes négyes másik két tagja, Fazekas-Zur Krisztina és Szabó Gabriella, valamint a szerbiai “kalandjáról” tavasszal visszatérő Douchev-Janics Natasa is, aki mondani sem kell, hatalmas bizonyítási vágytól fűtve állt rajthoz.

A neves mezőnyben megtalálható volt még a MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő Kárász Anna is, akit sokan a szám következő egyeduralkodójának tartanak.

A verseny végül Kozák Danuta győzelmét hozta, aki 1:56.290-es idővel ért célba. Kozák igazából esélyt sem adott ellenfeleinek, a londoni olimpia legeredményesebb magyar sportolója több, mint egy másodperccel előzte meg a számot az athéni olimpián megnyerő Douchev-Janics Natasát, aki így a második helyen zárt.

A bronzérmet meglepetésre a fiatal Kárász Anna szerezte meg, aki a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalinnal vívott kiélezett versenyt a dobogóért. Az ötödik helyen Kárász Anna párostársa, Vad Ninetta végzett, majd Fazekas-Zur Krisztina, Szabó Gabriella, Medveczky Erika és Farkasdi Ramóna volt a sorrend.

Storcz Botond szövetségi kapitány a nőknél az egyes és páros teljesítmények alapján tesz majd javaslatot a négyes összeállítására.

A férfi kajak kettesek 1000 méteres versenyében is egy londoni aranyérmes egység, Dombi Rudolf és Kökény Roland diadalmaskodott, míg K-1-ben a fiatal Dombvári Bencéé lett az elsőség. A kenu kettesek egy kilométeres küzdelmét a két héttel ezelőtti szegedi Világkupa-viadalon meglepetésre győztes Mike Róbert, Vasbányai Henrik duó nyerte, így immár ez a hajó is Eb-résztvevő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik