Sport

13 év – 28 halott magyar hegymászó

himalája (himalája, )
himalája (himalája, )

A hegymászók megszállottjai a csúcsoknak. Tudják, ez a sportág nem veszélytelen. Erőss Zsolt mindenkinél jobban tisztában volt ezzel, hiszen 1996 óta ilyen-olyan okokból öt társát vesztette el az expedíciók során. Kiss Péter volt a hatodik. A hetedik ő maga lett.

Tavaly májusban a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint zajlott le az Annapurna-expedíció, mely során számos vitáról, összetűzésről és ellentmondásról hallhattunk, de a legszörnyűbb mégis az volt, hogy a hegyen elhunyt Horváth Tibor.

Ő volt az ötödik mászó, akit Erőss Zsolt elveszített az évek során.

Kétségtelen, hogy az élet megedzette az egyik legismertebb magyar sportembert, hiszen nem elég, hogy át kellett élnie társai halálát, 2008-ban két lábujja, 2010-ben pedig térd alatt a jobb lába látta kárát az expedícióknak, mégis minden egyes alkalom után fel tudott állni, és folytatta szenvedélyét.

1996-ban, az elsõ Magyar Mount Everest Expedíció során Erőss társa, az osztrák Reinhard Wlasichal életét vesztette a 8300 méteren lévő csúcstámadó táborban. Négy évvel később jött a második váratlan baleset: 2000-ben a Distagil Sart-expedíció (7885 m) ugyan sikeres volt, de ereszkedés során meghalt Dékány Péter. Egy évvel később, az Everest-expedíción az időjárás meghiúsította a csúcstámadást, a csapat pedig elvesztette dr. Gárdos Sándort.

2009-ben sajnos négyre bővült ez a szám, a Manaslu (8156 m) csúcsmeghódítása során, a négyes táborba való ereszkedés közben dr. Szabó Levente életét vesztette. 2012-ben pedig a már említett Horváth Tibort gyászolta az ország.

2013-ben a fejezet a végére ért. A Kancsendzönga (8586 méter) meghódítása után lefelé ereszkedő Erőss Zsoltot és Kiss Pétert sem találták napokig, hiába indultak a keresésükre serpák.

Így Kiss került fel hatodikként erre a tragikus listára, melyen a hetedik, utolsó áldozat Erőss Zsolt.

13 év – 28 magyar hegymászó halott

2000. március 17. – Ausztria, Alpok, Grossglockner környéke, lavinaomlás, három magyar alpinista

2001. augusztus – Magas-Tátra, a Nagy-Tarpataki-völgy sziklafala, 24 éves magyar hegymászó, zuhanás, kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe

2001. október 17. – Himalája, Mount Everest, 6400 méter magasság, Magyar Millenniumi Mount Everest Expedíció orvosa

2002. március 26. – Olaszország, Alpok, 47 éves magyar férfi, gleccserszakadékba zuhant

2003. június 5. – Ausztria, Alpok, Cousin-csúcs, 54 éves magyar állampolgárságú férfi, lezuhant.

2003. november 16. – A jordániai sivatag, Ram-vádi, magyar férfi, szakadékba zuhant

2003. november 26. – Ausztria, Alpok, a Grossglockner, 3600 méter, 30 éves magyar hegymászó, lezuhant

2003. november 30. – Ausztria, Alpok, Hochtor-csúcs, magyar hegymászó, lezuhant

2007. február 12. – Olaszország, Alpok, Belluno, két magyar alpinista, gleccserrepedés

2007. október 20. – Ausztria, Alpok, Hochschwab hegység, magyar hegymászó, lavina.

2008. május 18. – Ausztria, Rax-Alpok, Reichenau, magyar hegymászónő, baleset

2009. május 20. – Himalája, 7300-7400 méter, miskolci hegymászó, az expedíció orvosa, lezuhant

2009. augusztus 15. – Ausztria, Alpok, Filzmoos, 25 éves martonvásári hegymászó, zuhanás

2009. október 31. – Kína, Kelet-Himalája, a Zsen Csong Feng-csúcs (6079 m) meghódítására expedíció, négy magyar hegymászó, jég- és sziklaomlás

2010. április 26. – Tibet, Mount Everest, 7028 méter, Várkonyi László hegymászó, jéglavina

2010. július 11. – Olaszország, Alpok, Dolomitok, Sella-tornyok, 2300 méter, magyar hegymászó, lezuhant

2010. szeptember 10. – Ausztria, Alpok, Tressenstein-hegység, Grimming-csúcs, magyar nő, lezuhant

2011. február 6. – Szlovákia, Magas-Tátra, Lomnici-csúcs, Kartárik-völgykatlan, magyar hegymászó, hólavina

2012. május 5. – Himalája, Annapurna, „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíció, Horváth Tibor, jéglavina

2013. május 22. – Himalája, Kancsendzönga, „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíció, Erőss Zsolt, Kiss Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik