Sport

Bericap Alba: Egyből egy

kaldor-andras
kaldor-andras

2013. 05. 22. 22:33

A férfi kosárlabda döntő első mérkőzésén a Bericap Alba Fehérvár átaludta ugyan az első húsz percet, de a folytatásban kihasználta pályaelőnyét.

Korábban a témában:

Nagy taktikai csata folyt már az első pillanattól kezdve, és bizony a hazai gárda ezt kihasználva jobban rajtolt. A piros-feketék védekezése korántsem volt hatékony, bár Báder Márton a lepattanókat rendre elhalászta mégsem tudtak élni ezzel. Rashad Bell volt az, akinek a pontjaival tartotta a lépést az Olaj, és az első tíz perc végére fel is jött két pontra.

Majd ki is egyenlítettek a vendégek, ez elsősorban a kapkodó Albásoknak volt köszönhető, és a 13. percben már náluk volt a vezetés Szabó Miklós kosara után. 9-2-es sorozatot produkáltak, ötpontos előnyt kovácsoltak. A fehérváriak mindent megtettek azért, hogy utolérjék ellenfelüket, de hiába, mert több kulcsjátékos is csődöt mondott ebben a periódusban. Nem működtek csapatként – pedig, annak, hogy idáig jutottak a kékek ez volt az egyik kulcsa. Bizonyíték erre, hogy a nagyszünetig nyolc Olaj-játékos szerzett pontot hazai oldalon hárman tették meg ugyanezt. Mindenesetre ötpontos szolnoki vezetéssel mehettek pihenőre a felek. (30-35).

A szünet után látszott, hogy határozottan jót tett az öltözőben töltött negyedóra a Fehérvár játékosainak, mivel másik, szebbik arcukat mutatták. Így is öt percre volt szükségük, hogy fordítani tudjanak Ronald Moore triplája után (45-44). Sokat hibáztak mindkét oldalon, de a negyed vége az Albáé volt, mivel huszáros, 12-2-es rohammal nyolcpontos előnnyel zártak (60-52).

A záró tíz perc úgy indult, hogy két büntetőt dobhattak a hazaiak, mivel reklamált a szolnoki kispad. Igazán ebben a negyedben uralkodott igazi döntőbeli hangulat, amely a pirosakat hozta fel. Megközelítették négy pontra riválisukat James Florence hármasa után, de a finisbe így is négypontos Alba előnnyel mentek (68-64). Látszott, hogy akármennyire is erőlködik a Szolnok, ez a hajó már elment, nem jöttek be a dobásaik, és volt olyan, hogy a kék-fehérek tíz pont fölé is tornázták vezetésüket. Ebből a lefújásra megmaradt kilenc. A csata, pedig szombaton, Szolnokon folytatódik.

Jegyzőkönyv:

Bericap Alba Fehérvár–Szolnoki Olaj KK 79–70 (20–18, 10–17, 30–17, 19–18)

Székesfehérvár, 2478 néző.

Vezette: Cziffra, Papp, Győrffi

Bericap Fehérvár: Moore 15/9, Wood 26/12, Hollis 13/3, Szabó Zs. 12/6, Keller Á. 2. Cs: Jones 9, Supola 2, Juhos, Bódi. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Szolnoki Olaj KK: Florence 26/15, Németh I., Sehovics 6, Bell 14/3, Báder 6. Cs: Simon B. 8, Szabó M. 4, Gay 3/3, Fodor M. 3/3. Vezetőedző: Nenad Ascerics

Kipontozódott: Gay (34. perc)

Az eredmény alakulása. 2. p.: 2–3. 4. p.: 8–3. 7. p.: 15–7. 10. p.: 20–20. 15. p.:22–27. 17. p.: 24–31. 22. p.: 34–42. 26. p.: 45–44. 29. p.: 50–50. 31. p.: 63–52. 34. p.: 65–61, 36. p.: 68-64, 38. p.: 76-65.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Bericap Alba Fehérvár javára

Edzőszemmel:

–  Ahogyan várható volt, egy kiélezett mérkőzést láthattunk. A mi csapatunk nagyon fiatal és energikus, ennek köszönhető a győzelmünk. Nagyon sok munka van ebben a mérkőzésben, példaként itt van Keller Ákos, aki harminc percet játszott, mindössze két pontot dobott, de mégis rengeteget dolgozott és nagyon jó munkát végzett. Igazán a harmadik negyedre sikerült az akaratunkat ráerőltetni a Szolnokra. Innentől kezdve tudtuk játszani a saját játékunkat, ami végül a győzelmünkhöz vezetett. – Dzunics Braniszlav a Bericap Alba Fehérvár vezetőedzője

–  Az első félidőben jól dolgoztunk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk. Kontrolláltuk a meccset és eredményesek voltunk. A harmadik negyedben viszont megváltozott a játékunk, máshogy játszottunk, sok hibával. Hagytuk, hogy az Alba könnyű kosarakat dobjon és megtalálja a saját ritmusát. A negyedik negyedben még egy rövid időre magunkra találtunk, volt is lehetőségünk, hogy fordítsunk, de elfogyott a lendület és az energia, ez okozta végül a vereséget. Ez azonban csak egy mérkőzés volt, ha végig úgy tudunk koncentrálni, mint az első félidőben, akkor Fehérváron is nyerhetünk. – Nenad Ascerics a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.