Sport

Váltóban is jók az ARAKosok

A pünkösdi hosszú hétvégén megrendezett Váltó OB kiemelkedően sikerült a fehérvári atlétáknak. 6 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremmel a legsikeresebb klub lett az ARAK.

A 13 évesektől a felnőttekig, a húsz ARAK-os váltó közül, tíz is dobogóra állhatott A legfényesebb medált hat staféta tagjainak akasztották a nyakába, három alkalommal az ezüstöt és egy váltó végzett a dobogó harmadik fokán. A sprintváltók hat, a középtávfutó váltók, pedig négy érmet hoztak.

A legfiatalabb lányok dupláztak! A 13 éves lányok mezőnyében a Kehil Selima-Mátó Sára-Szépe Flóra-Punk Adrienn váltó a 4×100 méteren, a 4×600 méteren a Kaszab Réka-Kaszab Noémi-Mátó Sára-Punk Adrienn összeállításban nyertek.

A 14-15 éves fiúk, a Klárik Bence-Pisch Milán-Szépe Gergő-Nagy Ákos alkotta 4×100 méteres kvartettel nem csak az előfutamban jeleskedtek, a döntőben is maguk mögé utasították a mezőnyt. A 100-200-300-400 méteres svéd-váltóban nekik az ezüstérem jutott.

Az ifjúsági korosztályban ugyan ebben a versenyszámban a fiúk, a Tímár Dávid-Krecskó Ferenc-Bozsák Ádám-Szabó Dániel sorrendben szintén másodikak lettek.

A lányok, Gál Boglár, Ragó Nikolett, Zsiga Mónika és Szabó Eszter összeállításban viszont a dobogó legtetejére álltak a 4×800 méter eredményhirdetésekor.

Szintén a 4×2 körös versenyben nyertek ezüsérmet a 14-15 éves fiúk, a Deák Márton-Révfalusi Csongor-Kocsis Zsombor-Burcsik Barnabás felállásban. Ugyanitt a lányok bronzot hoztak, Mátó Gréta-Varga Regina-Fehérvári Alexa-Besszer Rebeka futott nagyszerűen.

A junior fiúk folytatták az aranyszériát, Jáger Roland-Hegedűs Ádám-Bozsák Ádám-Szabó Dániel összeállításban, fölényesen nyerték a 4×100 métert.

Az ARAK kiváló szereplésére a felnőtt nők tették fel a koronát, 4×200 méteren Turcsik Katalin, Babos Rita, Frey Virág és Zsigovics Natália közelébe sem fért az ezüstérmes.

A fehérváriak eredményességének a fölényét jellemzi, hogy a Váltó OB-n kiosztott 26 aranyéremből hat az ARAK atlétái nyakába került, a továbbiakon 16 egyesület osztozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik