Sport

3000 euróra büntették Michelisz Norbit

Michelisz Norbert (michelisz norbert, )
Michelisz Norbert (michelisz norbert, )

A magyar versenyző az első futamon az utolsó helyről rajtol. Egyrészt egyike volt a 11 büntetett pilótának, másrészt az autója hátsó szárnya miatt leghátra rangsorolták.

A túrautó-világbajnokság Osztrák Nagydíjának időmérő edzései után. WTCC hivatalos tájékoztatása szerint 14 versenyző ellen indítottak vizsgálatot sportszerűtlen magatartás miatt, és közülük 12-t utasítottak rendre a versenybírák. Hogy miért?

Mert az első mért kör előtt mindenki a Chevrolet-k szélárnyékából kilépve akarta megkezdeni a versenyt. Azonban a sor elején Yvan Muller, Tom Chilton kettősnek eszük ágában sem volt felgyorsítani, sőt, inkább lassítottak, hogy a lehető legkisebb legyen a szélárnyék. Csoszogtak, csoszogtak, oszt nem értek fel idejében a rajtvonalhoz.

Michel Nykjaer járt jól egyedül, ő az első helyen rajtolhat az első futamon.

4:45-től látható miért büntették meg a versenyzőket:

Michelisz Norbert az első futamon várhatóan a verseny végéről rajtolhat. Az időmérő eredményeit ugyanis törölték, mivel az autó hátsó szárnya ugyanis nem ment át a felügyelőknél, amit szúrópróba szerűen szombaton véletlenül kiszúrtak.

Íme Michellisz reakciója:

WTCC, OSZTRÁK NAGYDÍJ, BÜNTETÉSEK

Tarquini (6. az időmérőn): 12 rajthelyes büntetés mindkét versenyre
Oriola (8.): 8 rajthelyes büntetés mindkét versenyre
Coronel (12.): 10 rajthelyes büntetés az első, és 5 rajthelyes büntetés a második versenyre
Muller (1.), Chilton (2.), Monteiro (7.), Michelisz (9.): 12 rajthelyes büntetés az első versenyre
Huff (3.): 10 rajthelyes büntetés az első versenyre
MacDowall (4.): 8 rajthelyes büntetés az első versenyre
D’Aste (11.), Valente (18.), O’Young (19.): 8 rajthelyes büntetés az első versenyre

A pilótáknek változó mértékű, 1000 és 6000 euró közötti bírságotkellett fizetnie – Michelisz Norbertnek 3000 eurót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik